Külgazdasági államtitkár: töretlen a befektői bizalom Magyarország iránt
A befektetők bizalma töretlen Magyarország iránt annak ellenére is, hogy a német és az amerikai sajtóban most nem csillagos ötös az ország imázsa - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára szerdán Budapesten.
Szabó László a Magyar Gépipari és Energetikai Országos Szövetség által szervezett, Európa hajtóereje a gépipar című konferencián elmondta, a magyar kormánynak törekednie kell arra, hogy jobb legyen a kommunikáció, ugyanakkor a magyar gazdasági sikereket a külföldi befektetők és a nemzetközi sajtó is elismeri.
Kifejtette: a tárca fő feladata, hogy bővítse a magyar kis- és közepes vállalkozások exportlehetőségeit, hogy ezzel is új munkahelyek jöjjenek létre Magyarországon. Elmondta: a kkv-k kivitelének ösztönzését szolgálja az az országos kampány is, amely november 27-én indul Exportra fel! címmel.
MTI

Hozzászólások