Lantos Csaba: beruházás-intenzívebb korszakba kell lépni az energetikában is

Magyarországon sokkal beruházás-intenzívebb korszakba kell lépni az energetikában is; a kormány arra készül, hogy a következő hét évben az előző hét évhez képest ötszörösére fogja növelni a megfelelő energiaellátáshoz szükséges infrastruktúra-beruházásokat - mondta az energiaügyi miniszter az Indexnek adott, szerdán megjelent interjúban.Lantos Csaba három területet emelt ki, ahol mindenképpen szükséges beruházásokat végezni: a megújuló energiaforrásokat, a hálózatfejlesztéseket és a rugalmasságot fejlesztő infrastruktúrákat.
   

A miniszter az ellátásbiztonság, a megfizethetőség és fenntarthatóság biztosítását nevezte az energiaszektor előtt álló legfontosabb feladatoknak. "Az egyik legnagyobb dilemmánk az energiaszuverenitás, hiszen hazánk Európában a külföldnek az egyik leginkább kitett ország. Nekünk most még akkor is az energiaszuverenitás felé kell mennünk, ha egy adott időszakban ez nem is a leggazdaságosabb" - fogalmazott.
    

Hangsúlyozta, nemcsak az a feladat, hogy az ellátásbiztonságot a korábbi felhasználási szintekhez képest biztosítsák, hanem dinamikus növekedést kell tudni garantálni. Lantos Csaba elmondta: a hazai áramfogyasztás 44 terawattóra, ennek nagyjából a 70 százalékát Magyarországon állítják elő, de jelentős részben importfüggő az ország. A számítások szerint 2030-ra 68 terawattórát kell elérni, hogy minden igényt ki lehessen elégíteni, ez önmagában 55 százalékos emelkedés.
    

A miniszter kifejtette, hogy a kiszámítható környezet mindig jót tesz az üzletnek, minden befektetési döntésnél fontos szempont. Vannak ugyanakkor olyan helyzetek, mikor rendkívüli körülmények alakulnak ki, és be kell avatkozni a gazdaságba. "A gazdaságpolitika békeidőben ezt nem szívesen teszi, de elég körbenézni Európában, mára szinte mindenütt volt vagy van valamilyen lakosságiár-szabályozás, kedvezményrendszer, támogatás az energiára" - mutatott rá, hozzátéve, hogy számos országban vezettek be extraprofitadót is.
    

Ahhoz, hogy a magyar családok számára megőrizzék a rezsicsökkentést az átlagfogyasztásig, az extraprofittal rendelkezőktől is hozzájárulást várnak. A bevétel a Rezsivédelmi alapba megy, annak összegét a négyszeresére emelik - közölte Lantos Csaba. Kitért arra, hogy tavaly 17 százalékkal csökkent a hazai gázfogyasztás, ami komoly eredmény. Ezen belül decemberben, már a fűtési szezonban 25 százalékos volt a mérséklődés, ami jelzi, hogy a háztartások és a vállalatok is alkalmazkodnak.
    

A folyamatokból azt látják, sokan képesek voltak csökkenteni a fogyasztásukat, hogy bejussanak a sávhatár alá - hívta fel a figyelmet. A sávhatár alatti ár a továbbiakban sem változik, az afölötti részt április 30-ig felül fogják vizsgálni, megnézik, hogy mit és hogy lehet módosítani - közölte az energiaügyi miniszter.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com