Lantos Csaba: Magyarország energiaellátása biztosított

Magyarország energiaellátása biztosított, a megújuló források a tervezettnél jelentősebb ütemben bővülhetnek, de az orosz gáz továbbra sem nélkülözhető - nyilatkozta a Mandiner hetilapnak az energiaügy miniszter.A csütörtökön megjelentetett interjú szerint Lantos Csaba úgy véli, hogy Európának nehéz lesz áthidalnia a keleti gázimport kiesését, hiszen az évi 400 milliárd köbméteres fogyasztásból korábban 160 milliárd köbmétert az orosz behozatal fedezett. A fogyasztás ugyan valamelyest mérséklődik, de a miniszter így is jelentősnek véli az ellátást veszélyeztető kockázatokat.


Magyarország helyzetét kedvezőbbnek látja, köszönhetően a szankciók alóli részleges felmentéseknek, de hálózati kapcsolatok fejlesztése is hozzájárult az energiabiztonsághoz. Nagy kapacitású gázvezeték-összeköttetés például 2010 előtt mindössze két szomszédos állammal volt, ma pedig Szlovéniát kivéve mindegyikkel van, az áramhálózat pedig az összessel kapcsolódik - tette hozzá.
   

Lantos Csaba szerint a cseppfolyósított földgáz (lng) elsősorban a tengeri kikötővel rendelkező államoknak jelenthet megoldást, de az infrastruktúrája ma még Európa-szerte hiányos. Magyarország számára a Moszkvával kötött hosszú távú gázvásárlási szerződés az "energiaellátás biztonságának záloga", az orosz fél a vállalásait mindig betartotta - fogalmazott. A tárcavezető úgy látja, hogy a gáz ára talán nem fog olyan mértékben kilengeni, mint tavaly, de nyárra a jelenleginél magasabb lehet. Belföldön továbbra is marad az eddigi kedvezmény, a fogyasztóknak csökkentett árat kell fizetniük az átlagfogyasztásig - közölte.     


Az áramtermelésben a miniszer szerint különösen nagy jövője lehet a napelemes kapacitásoknak, 2030-ra a tervezett 6 gigawatt helyett a 10-12 gigawatt beépített kapacitást is elérhetik. Hálózati csatlakoztatásukra hamarosan újra lesz lehetőség, akár még idén. Az elektromos hálózat korszerűsítését úgy oldják meg, hogy minél több megújuló energiát fogadhasson majd be, de Lantos Csaba kiemelte, hogy az áramot minél inkább a termelés helyéhez közel kell felhasználni.


A települési, vagy akár lakóházszintű energiaközösségekben rejlő lehetőségek ma még kihasználatlanok, pedig hozzájárulhatnának a szállítási veszteség és a hálózati terhelés csökkentéséhez - hangsúlyozta. A kiegyenlítő kapacitások fejlesztését szintén nélkülözhetetlennek látja, mert ha ezt is behozatallal kéne megoldani, az megint csak az energetikai kiszolgáltatottságot növelné. Magyarország nem fogja elkövetni azt a hibát, hogy leállítja az atomerőmű-projekjét, mint Finnország - mondta a tárcavezető.     


A megújuló termelők terjedése miatt akkumulátorüzemek építésével is egyetért, mivel az időjárásfüggő forrásból származó áram tartalékolását ugyancsak meg kell oldani. Lantos Csaba szerint az akkumulátorgyárak elleni tiltakozás "nem igazán érthető", hiszen nyilvánvaló, hogy az ipari létesítményeknek van áram- és vízigényük, ám ezek kielégítése nem jelenthet gondot. Az akkumulátorgyártás egyébként is nagy lehetőség, hiszen a világ egyik legnagyobb iparága, a járműgyártás számára termel, amelyben Magyarországnak meg kell erősítenie a pozícióit. Az autóipar "óriási fordulat előtt áll", 2035-től az EU-ban már nem is állhat forgalomba új autó belső égésű motorral, az akkumulátorgyártó kapacitásokért az egész világon versenyeznek - emelte ki a tárcavezető.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com