Lassan talál magára a lakásépítés az elemzők szerint

Még nem kezdődött el a fellendülés az építőipari magánberuházások terén, az építőipari növekedés továbbra is elsősorban az állami infrastrukturális beruházásoknak köszönhető az MTI által megkérdezett szakértők szerint.

kshA Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán közzétett adatai szerint júniusban az építőipar termelése a kiigazítatlan adatok szerint és munkanaptényezővel kiigazítva egyaránt 9,8 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál.

Mindkét építményfőcsoport termelése növekedett, az épületeké 2,4, az egyéb építményeké 18,0 százalékkal. A júniusban kötött új szerződések volumene 14,3 százalékkal kisebb volt az előző év azonos időszakinál. Az új szerződések visszaesése ellenére az építőipari vállalkozások június végi szerződésállományának volumene 57,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

Párdi Zsófia, a Társaság a Lakásépítésért, Lakásfelújításért Egyesület (TLE) projektvezetője a KSH adataira reagálva az MTI-nek elmondta: az építőipar fontos ágazata, a lakásépítés, még nem nyerte vissza a húzóágazat szerepét, de talán elindult abba az irányba. A 2013-as év százéves mélypontot jelentett a lakásépítések számában, ennél a mostani adat kedvezőbb, de még nem lehet trendfordulóról beszélni - jegyezte meg.

Kitért arra, hogy információi szerint a kormány őszre konkrét kormányzati intézkedéseket, lakásprogram beindítását tervezi. Ez fontos lenne a termelés hosszú távú ütemezéséhez az építőipari szereplők számára.
Gabler Gergely, az Erste Bank Hungary vezető elemzője szerint az építőipari termelés júniusi 9,8 százalékos bővülése erőteljes lassulást mutat az előző hónapokhoz képest, amikor 20-30 százalék fölötti növekedés volt, bár a havi statisztikában nagyok a kilengések - tette hozzá.

Kifejtette: leginkább az épületek terén volt lassulás, az egyéb építmények főcsoportja viszont továbbra is nagyon erős növekedést hozott. Ez azt mutatja, hogy továbbra is az uniós pénzből finanszírozott állami infrastrukturális projektek húzzák a növekedést. A magánberuházások továbbra is igen gyengék, a jelzálog-hitelezés alacsony szinten van, irodaházaknál is telítettség mutatkozik, új lakásokat nem nagyon építenek - fejtette ki Gabler Gergely.

A második fél évre további lassulásra számít az elemző az építőiparban, mivel a tavalyi második fél évben már elindult egy erőteljes fellendülés, így a magasabb értékekhez képest kellene idén még magasabbat produkálni. Havi szinten is kisebb mérséklődés várható az építőiparban - tette hozzá.

A szakértő kitért arra is, hogy az egész gazdaságra az első negyedéves 3,5 százalékos hazai össztermék (GDP) növekedésnél kisebb, 2,5 százalék körüli bővülést várnak a harmadik és negyedik negyedévre. Éves átlagban 3 százalékos GDP-bővülés valószínű az elemző szerint.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com