Lázár: a kormány célja az, hogy egyre több munkát bízzon az agrárkamarára

A kormány célja az, hogy egyre több munkát bízzon a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarára (NAK) - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.Ezt támasztja alá, hogy a kormány összesen 9 milliárd forint támogatást ad az agrárkamarának, egyben bővítve feladatai körét. A következő hét évben szakmai tájékoztatási programot kell végrehajtania 7,2 milliárd forint értékben, illetve a kamara építi ki 1,8 milliárd forintból, az országos jégkár-védelmi, jégelhárító rendszert.

   
A miniszter hozzátette: a NAK a kormány stratégiai partnere. Három területen is kiemelkedő szövetségese volt a kormánynak.

Ezek a nemzeti függetlenség és szuverenitás, amelyben kulcsfontosságú a földtulajdon; a nemzeti versenyképesség javítása és a Nemzeti vidékfejlesztési program megvalósítása. Lázár János hangsúlyozta, hogy az agrárkamarai választás alkalmas arra, hogy a NAK vezetése összegezze az eddig elvégzetteket és a tagság értékelje azt, és döntsön a kamara jövőjéről.
    

Az elmúlt időszak feladatai közül kiemelte a falugazdász hálózat működtetését, a helyi földbizottságokban kifejtett tevékenységet, a helyi agrárkamarák közösségszervező, érdekvédő szerepét. A miniszter hangsúlyozta, ha az agrárkamara nem támogatta volna a kormányt az eltelt fél évtizedben, akkor nem lett volna eredményes a küzdelem a brüsszeli törekvés ellen, amely azt célozta, hogy megnyissák a magyar földpiacot a külföldi és a magyar nagyvállalatok előtt. Ahhoz, hogy a magyar föld magyar tulajdonban maradjon az agrárkamara tudja a leghatékonyabb segítséget nyújtani a kormánynak - mondta.
    

Az új vidékfejlesztési program elkészültében is jelentős szerepe volt a NAK-nak, ennek lényege, hogy a támogatási forrásokat a kis- és középbirtokosok számára biztosítják döntő mértékben. Emellett 300 milliárd forint jut az élelmiszeripari fejlesztésekre is - mondta a miniszter. Az is a program része volt, hogy 200 ezer hektár állami termőföldet vehetett meg 30 ezer gazdálkodó, 270 milliárd forintért, továbbá az 1300 milliárd forintos vidékfejlesztési támogatásból 650 milliárd forint jut a kis- és közepes gazdaságok fejlesztésére - tette hozzá.
   

Győrffy Balázs, a NAK elnöke többek között a 2018-ban induló jégkármérséklő rendszerről szólt, amely minden gazdálkodónak előnnyel fog járni. Az arra elköltött minden egyes forinttal 33 forint termelési értéket lehet megóvni csak a mezőgazdaságban - mondta a szakember. Így az éves kamarai tagdíjbevétel tízszeresét kitevő, 50 milliárd forintnyi kárt lehet megelőzni a rendszerrel, amely a kárenyhítési alapba fizetett összegen felül nem jelent kiadást a gazdáknak - mondta a NAK elnöke.   


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com