Lázár: folytatódnak a földárverések

Február közepétől folytatódnak a földárverések - jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.

Lázár János elmondta, a kormány utasította őt és a földművelésügyi minisztert, hogy állíttassák össze az el nem kelt és a meg nem hirdetett állami földterületeket a Nemzeti Földalapkezelő Szervezettel. Az újabb árverési kör március végéig tart változatlan áron, változatlan jogi feltételekkel - ismertette a miniszter.

lázár jános

A többi között azzal magyarázta az újabb árverések kiírását, hogy időközben változott a polgári törvénykönyv, és az eddig árverésre ki nem írt területek esetében is biztosítani kell a nyilvános árverés lehetőségét.

Lázár János beszámolt arról is, hogy a meghirdetett 197 ezer hektár föld 61 százalékát adták el december végéig nyílt árverésen, 120,5 ezer hektárnak van új gazdája. Hozzátette: 272 milliárd forint volt a kikiáltási ár és 171 milliárd forint folyt be.

A három hektárnál kisebb földek eladásából mintegy 6,1 milliárd forint bevétele származott az államnak - jelezte. Közlése szerint ezen földek esetében tízezer vételi ajánlat érkezett, átlagosan 1,4 hektárnyi területet vásároltak meg azok, akik vételi ajánlatot tettek.

A miniszter közölte, a kormány tájékozódott arról is, hogy "az Európai Bizottság által kikényszerített szabály miatt" hány külföldi vásárolt az árveréseken. Mintegy tucatnyi külföldi állampolgár juthat földterülethez - tette hozzá.

Lázár János jelezte azt is, hogy a kormány továbbra is biztosítja a kedvezményes hitel lehetőségét.
Megjegyezte, eddig a Magyar Fejlesztési Bank 120 milliárd forintot kötött le a hitelkeretből.

Kérdésre válaszolva a Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta, hogy édesapja és egyik közeli hozzátartozója, Gyapjas Károly is vett földet az árveréseken. Közölte, hogy mindketten régóta mezőgazdasági tevékenységet folytatnak és a vásárláshoz hitelt vesznek igénybe.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com