Leállítja az Airbus az A380-as gyártását

Leállítja az Airbus a világ legnagyobb utasszállító gépe, az A380-as gyártását - jelentette be Tom Enders, az Airbus-csoport vezérigazgatója csütörtökön Tolouse-ban.A 2018-as pénzügyi év eredményeinek ismertetése során Tom Enders azt mondta, miután az Emirates légitársaság lemondta legutóbbi, 37 darabos megrendelését, meg kellett hozni a döntést az értékesítés leállításáról. A korábban megrendelt gépeket az Airbus még legyártja, az utolsó példány 2021-ben gördül ki a toulouse-i végösszeszerelő sorról.

    
Az Airbus évek óta nem talált új vevőt a listaáron 445 millió dollárba kerülő A380-asra, legnagyobb megrendelője az Emirates volt, a dubaji, Budapestre is közlekedő légitársaság 123-at rendelt meg a gépből, várhatóan az utolsót is ők kapják meg. Az elmúlt hetekben már több sajtóhír jelent meg arról, hogy az Airbus kénytelen lesz leállítani a programot, miután az ausztrál Qantas visszamondta 8 darabos opcióját, az Emirates-el pedig nem sikerült megállapodni a 37 darabos plusz rendelés véglegesítéséről.
    

Az A380-as projektjét hivatalosan 2000-ben indította el az Airbus, majd többszöri csúszás után 2005 áprilisában hajtotta végre első felszállását, és a típus 2007. október 25-én állt kereskedelmi forgalomba a Singapore Airlines színeiben. A négyhajtóműves, kétszintes repülőgép konfigurációtól függően 575-853 utast tud a fedélzetére venni. Hatalmas méretei miatt azonban az Airbus számításaival ellentétesen kicsi volt a kereslet a gép iránt, mert nagyon kevés útvonalon van szükség ekkora kapacitásra.
   

Tíz évvel az első repülőgép üzembe állása után a Singapore Airlines kivonta az első gépet a flottából, amelyet később szétbontottak. Az európai légitársaságok közül a Lufthansa, a British Airways és az Air France üzemeltet A380-asokat. Tizenegy év alatt az Airbus összesen 274 darab A380-asra kapott megrendelést, ebből eddig 234-et készített el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com