Leállította a gyártást Ukrajna legnagyobb dohánygyára

Kovács Andrea, az MTI tudósítója jelenti: A British American Tobacco leállította a gyártást az Ukrajnai Csernyihiv megyében lévő gyárában - számolt be pénteken az Ukrajinszka Pravda hírportál egy helyi televízióra hivatkozva.A  tévériportban a gyár igazgatója Artem Szkripka elmondta, hogy a parlament által október elején elfogadott egyik törvénymódosítás nem teszi számukra rentábilissá a gyártást. Ez a jogszabály-módosítás ugyanis növeli a kiskereskedők kötelező árrését, és ezáltal a gyártókat arra kényszerítik, hogy emeljék a termékek árait, ami az értékesítési volumen csökkenéséhez vezethet.


"Vállalatként nem tudunk olyan termékeket előállítani, amelyekkel nem tudjuk, hogy utána mihez kezdjünk. Emiatt leállítottuk a termelést. A gyár második hete áll"- mondta az igazgató. A hírportál szerint a Priluki településen lévő dohánygyár volt eddig Ukrajna három legnagyobb adófizető vállalatának egyike. Tavaly 16,05 milliárd hrivnya, azaz csaknem 182 milliárd forint adót fizetett be az állami költségvetésbe. Szeptemberben hozta nyilvánosságra a British American Tobacco, hogy Ukrajnából Romániába költözteti át kelet-európai döntéshozói központját a kiszámíthatatlan ukrajnai pénzügyi szabályozási politika miatt.  
    

Az említett törvénymódosítás után az ukrajnai dohánygyártók szövetsége már figyelmeztetett arra, hogy a jogszabály gyárak bezárásához és mintegy 50 ezer munkahely elvesztéséhez vezethet a dohányiparban. Ezen felül a cigaretta árának emelkedését okozza, ami a jelenlegi 8,4 százalékról akár 20 százalékra is növelheti a dohányáruk illegális kereskedelmének arányát.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com