LED-alapú komplex világítási rendszereket fejleszt a GE Hungary Kft.

Közintézményi, üzleti és közvilágítási célokat szolgáló LED-alapú komplex világítási rendszereket fejleszt a GE Hungary Kft., a programot a Kutatási és Technológiai Innovációs Alap (KTIA) közel 980 millió forinttal támogatja - közölte a General Electric (GE) hétfőn az MTI-vel.

General Electric CEO Immelt Sees Improving Earnings, Cash Performance In 2010A program a tervek szerint 2016. március 31-én zárul.

A vállalat a projekt megvalósítása során magyar egyetemekkel, kutatóintézetekkel és innovatív kisvállalkozásokkal működik együtt. A program keretein belül megvalósuló fejlesztések nagy része a vállalat üzemeiben hasznosul majd, s jelentősen növelik a Magyarországon fejlesztett és gyártott termékek versenyképességét a világpiacon - közölte a cég.

A kezdeményezésben kiemelt szerepet kap a világítástechnikai üzletág budapesti székhelyű Európa, Közel-Kelet és Afrika (EMEA) régiós központja is, mivel az idehaza gyártott új termékeket a cég globális értékesítési hálózatán keresztül exportálják világszerte.

A vállalat fényforrás üzletága öt magyarországi városban hat gyárral van jelen. Az EMEA régiós központja és Globális Technológiai Központja is Budapesten található. Az üzletág több mint 6000 embert foglalkoztat Magyarországon.

A vállalat 2011-ben, Budapesten nyitotta meg európai Világítástechnikai Bemutatóközpontját, majd egy évre rá a nagykanizsai gyárában megnyitotta európai LED Kiválósági Központját.

A GE Hungary Kft. 2012 decemberében stratégiai együttműködési megállapodást kötött a magyar kormánnyal, amellyel megerősítette Magyarországgal való partneri kapcsolatát.

A közlemény hangsúlyozza, hogy a vállalat a világgazdasági folyamatok és a piaci lehetőségek függvényében a jövőben is jelentős szerepet fog játszani az ország gazdaságának erősítésében, folytatja kiemelkedő K+F tevékenységét és részvételét munkatársai, valamint a jövő vezetőinek és szakembereinek képzésében.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com