Lemondott Ciprus pénzügyminisztere

Bejelentette lemondását a ciprusi pénzügyminiszter, Mihalisz Szarrisz - írta a Bloomberg hírügynökség. A hírek szerint rövid időn belül a ciprusi kormány teljes átalakítása is valószínűsíthető.

SarrisA szigetország államfője, Nikosz Anasztasziadisz ma elfogadta Szarrisz lemondását.

Vizsgálóbizottság alakult, melynek feladata, hogy kiderítse, mi volt az oka a válság kialakulásának. Érdekes adalék, hogy Szarrisz volt tavaly nyárig a második legnagyobb szigetországi bank, a Laiki elnöke. Ez az a pénzintézet, amelynek összeomlása jelentősen hozzájárult a katasztrofális helyzet kialakulásához.

Korábbi sajtóhírek szerint Szarrisz egyébként már márciusban felajánlotta lemondását, azt azonban akkor még nem fogadták el, s így még neki kellett levezényelnie a kellemetlen moszkvai tárgyalásokat. A kormány megerősítette, hogy a volt pénzügyminiszter helyét Harisz Georgiadesz munkaügyi miniszter veszi át.

Közben Krisztosz Szilianidesz kormányszóvivő szerint az Európai Uniótól érkező 10 milliárdos mentőcsomag első részletét májusban kaphatja meg Ciprus. A hitelre 2,5 százalékos kamat „rakódik”, ennek törlesztését 10 év múlva kezdik meg és 12 éven át fizetik majd.

Az országban továbbra is érvényben maradnak a pénzfelvételi és használati korlátozások. A pénzkiadó automatákból felvehető összeg például nem haladhatja meg a napi 300 eurót, a külföldre utazók pedig maximum 1000 euró készpénzt vihetnek magukkal.

Forrás: Napi Gazdaság

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com