Lendületes emelkedés New Yorkban

Az előző napi vegyes zárás után lendületes emelkedéssel kezdték a kereskedést kedden az amerikai indexek a kedvező vállalati eredmény beszámolók hatására.New Yorkban a DJIA-30 index 0,54 százalék, az S&P-500 index 0,39 százalék, a Nasdaq Composite 0,48 százalék erősödéssel indult. A nyitás előtt a saját ágazatukon belül meghatározó súlyt képviselő olyan nagyvállalatok, mint az Eli Lilly, a United Technologies, a Verizon, a Caterpillar és a Coca-Cola tették közzé negyedéves eredmény beszámolóikat, rendre a Wall Street várakozásaira pozitív módon rácáfoló adatokkal. A Google anyavállalata az Alphabet pedig a hétfői tőzsdezárást követően tette közzé szintén pozitív meglepetést hozó beszámolóját.

    
Az olajár a hatodik egymást követő napja emelkedik, a Brent 75 dollár felett, a WTI pedig 70 dollár közelében új idei csúcsot ért el a 2014 novemberinek megfelelő árszinten. Az amerikai kereskedés kezdetén a WTI 68,66 dolláron állt hordónként a globális kereskedelemben 0,03 százalék emelkedéssel, a Brent pedig 74,73 dolláron, szintén 0,03 százalék áremelkedéssel.
    

A hatnapos egybefüggő árnövekedési szakasz a leghosszabb tavaly december óta. A Brent ára a februárban elért idei mélypont óta már több mint 20 százalékkal emelkedett. Az olajár az OPEC tartósnak ígérkező termeléskorlátozása, és az újabb Irán elleni amerikai szankciók lehetősége miatt emelkedik. A dollár és az arany ára is stabilizálódott, a dollár három havi csúcsról tért vissza, az arany ára pedig három napig tartó csökkenés után korrigált kissé felfelé. Az eurót 0,02 százalékkal jegyezték erősebben, 1,2212 dolláron, az arany határidős jegyzése legközelebbi teljesítésre 0,32 százalékkal emelkedett, unciánként 1328,30 dollárra.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com