Lengyelország importálta a legtöbb ukrán terméket az első negyedévben, beelőzve Oroszországot

Kovács Andrea, az MTI tudósítója jelenti: Lengyelország importálta a legtöbb ukrán terméket az első negyedévben, beelőzve a korábban első helyen álló Oroszországot - derült ki az ukrán állami pénzügyi szolgálat frissen közölt adataiból, amelyet az Ukrajinszka Pravda hírportál ismertetett kedden.Eszerint 2019 első negyedében Lengyelország 818 millió dollár értékben importált Ukrajnából, míg Oroszország 759 millió dollár értékben. A harmadik helyen Egyiptom áll 652 millió dollár értékű ukrán importtal, a negyediken Kína 640 millió, az ötödiken pedig Törökország 638 millió dollár behozatallal.


    
Az ukrán vállalatok az első negyedévben összesen 12,3 milliárd dollár értékben vittek ki külföldre árut, ami 7 százalékkal haladja meg a tavalyi év első negyedének exportját. Az Európai Unió országaiba Ukrajna 5,7 milliárd dollár értékben exportált, ami öt százalékkal több, mint amekkora kivitel a 2018-as év első negyedében volt.
    

2014-től az Oroszországba irányuló ukrán export mostanára a negyedére csökkent. Míg 2013-ban Ukrajna 15 milliárd dollár értékben exportált Oroszországba, addig 2018-ban már csak 3,6 milliárd dollár értékben. Idén az Oroszországba irányuló kivitel még tovább csökkent, az első negyedévben további 11 százalékkal.
    

Az import is csökkent ezzel együtt Oroszországból. Míg 2013-ban 23,2 milliárd dollár értékben importált orosz termékeket Ukrajna, addig az Oroszországból történő behozatal az elmúlt öt év alatt 66 százalékkal esett vissza, és 2018-ban már csak 8 milliárd dollárt tett ki. Az orosz import csökkenése az idei év első negyedében úgyszintén folytatódott, és további 7 százalékkal esett vissza.
    

A termékskálát tekintve az idei év első negyedében az ukrán vállalatok a legnagyobb értékben kohászati termékeket exportáltak 2,8 milliárd dollár értékben. Ezt követően növényi termékeket 2,4 milliárd dollár, valamint gépeket, elektromos berendezéseket és elektromos gépeket 1,1 milliárd dollár értékben. Az Ukrajinszka Pravda emlékeztetett arra, hogy az Európai Bizottság egy áprilisi jelentése szerint az elmúlt 12 hónapot figyelembe véve Ukrajna lett a harmadik legnagyobb beszállítója élelmiszeripari termékekből az Európai Uniónak, megelőzve Kínát. Az adatok alapján az első helyen az Egyesült Államok áll 12,4 milliárd euró értékű beszállítással, a második Brazília 11,8 milliárd euróval, míg Ukrajna a harmadik lett 5,9 milliárd euróval, Kína pedig a negyedik 5,7 milliárd euróval.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com