Lepsényi István: dinamikus fázisban van a gazdaság

A KSH adatai szerint a beruházások volumene az idei első negyedévben 34,1 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakának alacsony bázisát, amikor 14,9 százalékos volt a visszaesés éves összevetésben.

Az államtitkár elmondta: az iparban 32 százalékkal nőttek a beruházások, ebből 25 százalék az új gép-, új berendezés-beszerzés, ami hosszú távú, tartós fejlődést hoz. Az iparban kapacitáshiány van, főként a húzóágazatnak számító jármű- és gyógyszergyártásban - tette hozzá. Közölte, az építőipari beruházásoknál 49 százalékos a növekedés, ennek jelentős hányadát teszi ki a lakásépítés - az idén az első negyedévben már 2000 új lakás épült -, amelyet a családi otthonteremtési kedvezmény és más kedvezmények támogatnak. Ugyanakkor infrastrukturális fejlesztések is vannak, például vasútépítés, továbbá "a logisztika is nagyon szépen fejlődött" új raktárak épülésével - mondta.



Mivel Magyarország logisztikai központ, ez utóbbi rendkívül fontos - fűzte hozzá. Lepsényi István kiemelte, hogy a mezőgazdaságban 43 százalékkal nőtt a beruházások aránya. A gazdaság minden területe növekedik, erősödik, ennek az eredménye, hogy az első negyedévben a GDP több mint 4 százalékkal nőtt - mondta. A beruházások növekedő volumene azt jelzi, hogy "megvan a bizalom" - fogalmazott.

Emellett előkészítés alatt áll további 1300 milliárd forintnyi beruházás, és nemcsak a nagyvállalatoknál, a kkv-k is kiveszik ebből a részüket - hangsúlyozta.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com