Lepsényi István: Magyarország az európai önvezető jármű technológia élvonalába kerülhet

Az államtitkár Mark Frequin, a holland Infrastrukturális és Környezetügyi Minisztérium közlekedésügyért felelős államtitkárával tárgyalt az okos közlekedés és a vezető nélküli járművek fejlesztéséről.

Elmondta: Hollandia élen jár az autonóm járművezetésben, az ország 2016 első félévi soros EU tanácsi elnöksége idején Melanie Schulz infrastrukturális és környezetügyi miniszter írta alá az Amszterdami Nyilatkozatot európai partnereivel közösen, amivel fontos előrelépést tettek a vezető nélküli autók használata terén.



A mostani találkozó célja az autonóm járművek hollandiai szabályozási rendszerének megismerése volt, a szakmai kapcsolatok bővítésével együtt - mondta el Lepsényi István. Hollandia az egyedüli ország, ahol engedélyezett az autonóm járműveknek minden közút használata. A tárgyalások során bebizonyosodott, hogy Magyarország több területen együtt tud működni Hollandiával. Magyarország is szeretne az autonóm vezetés élvonalába tartozni, ezért épül meg Zalaegerszegen a tesztpálya.

A holland utcai kísérletekkel szerzett tapasztalatok és a magyar próbapálya feltételei jól kiegészítik egymást - jelezte. A hollandiai szabályozás megismerése pedig a magyar szabályozás kidolgozását segítheti. Az első jogszabály néhány hónapon belül megjelenhet Magyarországon is, ez olyan alapvető dolgokat enged majd meg, hogy a jármű átvegye az irányítást a vezetőtől időnként, de a vezetőnek végig ott kell ülnie a járműben - ismertette.

A tervek szerint jövőre elfogadandó holland szabályozás engedi, hogy olyan járművek közlekedjenek, amelyben nincs vezető, ez azonban számos jogi problémát felvet - fűzte hozzá. Kitért arra is, hogy tárgyal majd az Eindhoveni Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Kara önvezető technológiai kutatások központjának vezetőjével az ottani kutatásokról.

Magyarország pedig azzal tör az élre az egyetemi területen, hogy jövő év szeptemberétől indul az angol nyelvű autonóm járművezetéssel kapcsolatos mérnökképzés, ami a hollandok számára jelent újdonságot - mondta Lepsényi István.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Allianz: a rolleres károk legnagyobb részét bérelt elektromos járművekkel okozzák

Allianz: a rolleres károk legnagyobb részét bérelt elektromos járművekkel okozzák

A rolleres károk csaknem kilencven százalékát bérelt eszközökkel okozzák, ezért is sürgető a szabályozás - derül ki az Allianz Hungária biztosító szerdán közzétett elemzéséből.

Kivonul Magyarországról a Sameday futárszolgálat

Kivonul Magyarországról a Sameday futárszolgálat

Kivonul Magyarországról a Sameday futárszolgálat, miután meghiúsult az Osztrák Posta leányvállalatával, az Express One-nal tervezett összeolvadása - közölte a román anyacég PR osztálya az MTI-vel pénteken.

Agrárkamara: tévhit, hogy a mezőgazdasági termelőket is védő jégkármérséklő rendszer aszályt okozhat

Agrárkamara: tévhit, hogy a mezőgazdasági termelőket is védő jégkármérséklő rendszer aszályt okozhat

Tévhit, hogy az Országos Jégkármérséklő Rendszer (JÉGER) okozza az aszályt - szögezte le ismételten a rendszert működtető Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).

Nébih: biztonságosan fogyaszthatók a hazai termésű almák

Nébih: biztonságosan fogyaszthatók a hazai termésű almák

Biztonságosan fogyaszthatók a hazai termésű almák, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a területi élelmiszerlánc-felügyeleti szervek folyamatosan kiemelt figyelemmel és magas mintaszámmal ellenőrzik az almák növényvédőszer-maradék tartalmát.

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

http://ujhazak.com