Lerakták az Ericsson Magyarország új székházának alapkövét az Infoparkban

Lerakták az Ericsson Magyarország új, 24 ezer négyzetméteres székházának alapkövét kedden Budapesten az Infoparkban, a várhatóan 2017 végére elkészülő beruházás a távközlési vállalat Svédországon kívüli egyik legnagyobb kutatás-fejlesztési központja lesz.

Éry Gábor, az Ericsson Magyarország vezérigazgatója kiemelte, az Ericsson Házban a Budapesten különböző helyszíneken működő egységek összeköltözhetnek, így a kutatás-fejlesztés mellett az értékesítés, a kiszolgáló és támogató osztályok, a regionális szolgáltatóközpont, valamint az Ericsson budapesti technológiai inkubátora, az Ericsson garázs is egy helyre kerül, erősítve a szakmai párbeszédet és az együttműködést.

Ericsson

Kiemelte, hogy a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BMGE) közelségének és az Infopark kreatív, innovatív közegének nagy szerepe volt a budapesti K+F központ nemzetközi sikereiben, abban, hogy az itt dolgozó 1500 fős csapat az egyik legjelentősebb bázissá nőtte ki magát az Ericssonon belül.

Noah Steinberg, a beruházó Wing Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta: az Ericsson Ház az Infoparkban kialakítandó Magyar Nobel-díjasok Parkja első ütemeként épül fel, és a 21. század kihívásainak megfelelő, innovatív, környezettudatos, világszínvonalú épület lesz.

A magyar nemzetgazdaság nemzetközi versenyképességéhez elengedhetetlen, hogy az itt működő világcégek számára megfelelő infrastruktúra álljon rendelkezésre, hogy a magyar munkaerő érvényesülni tudjon - tette hozzá.

Kérdésre Noah Steinberg elmondta, a beruházás volumene 20 milliárd forint körüli.
Az Ericsson tájékoztatása szerint a székházat hosszú távra bérli majd a vállalat.

Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára köszöntőjében arról beszélt, hogy a magyar Nobel-díjasok munkássága eddig nagyrészt más országokban érte el csúcspontját, ezért is fontos, hogy most egy világcég Magyarországon, jórészt magyar szakemberekkel működteti és fejleszti tovább tudományos kutatóközpontját.

Mint mondta, a kormány az innovációban látja a versenyképesség fő irányát, az erre költhető forrásokat háromszorosára emelték, ami 2020-ig 700 milliárd forintot jelent.

Hoffmann Tamás. XI. kerület, Újbuda polgármestere azt emelte ki, hogy a Magyar Nobel-díjasok Parkja létesítésével tovább erősödik a kerület innovációban betöltött szerepe, ami a város további fejlődésére is nagy hatással van. Kitért arra, hogy a távközlés rendelkezik az egyik legnagyobb innovációs potenciállal, csaknem 150 ezren dolgoznak az iparágban, ami nagyjából megfelel a kerület lakosságának, valamint a magyar bruttó hazai termék csaknem 12 százaléka is ehhez a szektorhoz köthető.

Niclas Trouvé, Svédország magyarországi nagykövete kiemelte, az Infoparkban, a BMGE mellett stratégiailag fontos helyszínre esett a választás, a siker kulcsa lehet, ha az innovatív partnerek egy helyen összpontosulnak.

A Wing Zrt. sajtóanyaga szerint az épület terveit a Wing leányvállalata, az Aspectus Architech készítette, a kivitelező a Strabag Magyarország. A beruházást egy banki konzorcium finanszírozza, amelynek tagjai az Unicredit Bank Hungary, az Unicredit Bank Austria és a K&H Bank.

A hatemeletes Ericsson Házban mintegy 1800 munkavállaló dolgozik majd, az ingatlanhoz 540 parkoló és 250 kerékpártároló fog tartozni - áll a Wing Zrt. sajtóanyagában.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com