Letették a 67-es gyorsforgalmi út alapkövét

Letették a Kaposvárt az M7-es autópályával összekötő 67-es gyorsforgalmi út alapkövét Somogybabodban szerdán.Homolya Róbert, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára az elmúlt időszakban kezdődött egyik legnagyobb beruházásnak nevezte a 130 milliárd forintból 2021-re megvalósuló fejlesztést a térségben. A kormány számára nagyon fontos, hogy a magyarországi nagyvárosok korszerű úthálózati kapcsolattal legyenek elérhetők, mert ez feltétele a versenyképességnek, az ipari beruházásoknak, a munkahelyteremtésnek - mutatott rá. Hozzátette, a gyorsforgalmi utak és egyáltalán a jó utak növelik a közlekedés biztonságát, lehetővé teszik az úticél könnyebb elérését, hozzájárulnak az életminőség javításához is.

    
Az államtitkár megismételte, hogy 2500 milliárd forint áll rendelkezésre a magyar kormány közlekedésfejlesztési céljainak megvalósítására.

E forrás 80 százalékára már szerződést kötöttek, az építkezések 2022-re fejeződnek be. A program kezdetén, 2015-ben 1500 kilométernyi gyorsforgalmi útja volt Magyarországnak, amely a fejlesztési ciklus végére 900 kilométerrel bővül - közölte.  
   

Szita Károly (Fidesz-KDNP), Kaposvár polgármestere azt hangoztatta, hogy a kétszer kétsávos gyorsforgalmi út "felér egy lottó ötössel", új időszámítás kezdődik a város és környékének életében. Erősödni fog a helyi gazdaság és közelebb jutnak ahhoz a célhoz, hogy mindenki dolgozhasson, aki akar, egyre több befektető érkezzen a megyébe, a termékek és szolgáltatások árai kedvezőbbek legyenek az itt élők számára - fogalmazott.
    

Megjegyezte, hogy már az útépítés hírére jelentősen nőtt a befektetői érdeklődés a somogyi megyeszékhely iránt, ez optimizmusra ad okot. Gelencsér Attila, Kaposvár és térsége fideszes országgyűlési képviselője azt mondta: a környéken élők számára a gyorsforgalmi út nem infrastrukturális, inkább társadalmi, kulturális kérdés, a polgári berendezkedés kérdése, hiszen lehetőséget ad a helyben boldogulásra, az emberek jövedelmének, ingatlanjaik értékének emelkedésére.
    

Witzmann Mihály, Siófok és térsége fideszes országgyűlési képviselője arra emlékeztetett, hogy a 67-es út gyorsforgalmi úttá fejlesztését nagyon sokan megígérték már, de Magyarországnak most van olyan kormánya, amely azt nemcsak megígéri, hanem meg is csinálja. Móring József Attila kereszténydemokrata országgyűlési képviselő, Somogy fejlesztési biztosa annyit jegyzett meg, hogy "Somogyország jó úton jár" és ennek a beruházásnak köszönhetően is "egyre jobb utakon fog járni", Biró Norbert (Fidesz-KDNP), a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke pedig reményét fejezte ki: két év múlva személyesen lehet jelen az út első szakaszának átadásakor.
    

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) beruházásában megvalósuló projekt első üteme, a Látrányt és Kaposfüredet elkerülő utak közötti 33,2 kilométer hosszú szakasz a tervek szerint 2019 harmadik negyedévére, a 3,3 kilométer hosszú kaposfüredi és a 9,9 kilométeres látrányi elkerülő gyorsúti fejlesztése 2021-re valósul meg.
    

A teljes hosszában 46 kilométeres gyorsforgalmi úton Kaposvárról személyautóval fél óra alatt elérhető lesz az M7-es autópálya.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com