Létrejött az első magyarországi 5G kapcsolat valós körülmények között

A bemutatón Rékasi Tibor, a Magyar Telekom vezérigazgatója elmondta: a teljesen új hálózati koncepciót jelentő 5G a vezetékes és a mobil kommunikáció előnyeit egyesíti. A késleltetés nélküli, folyamatosan rendelkezésre álló villámgyors kapcsolat robotokat és gyártósorokat tud kiszolgálni - tette hozzá.

Úgy vélte, az új technológia jelentős fejlődést hoz például az egészségügyben, a közlekedésben, az oktatásban és az iparban is. Elmondta, hogy az elmúlt 5 évben hatszorosára nőtt a Telekom hálózatán a mobilnet-forgalom Magyarországon. Az 5G lehetőségei azonban nemcsak a sebességében rejlenek, hanem a beépített hálózati intelligenciában, és más technológiákkal történő együttműködésében.

Az MTI kérdésére elmondta: az 5G várhatóan néhány éven belül, 2020-2022-re válik általánosan elérhetővé Európában, így Magyarországon is.



A létrehozott 5G kapcsolaton valós idejű egészségügyi távdiagnózist, és drónnal mentést mutattak be. Tremmel János hálózattechnológiai igazgató arról beszélt, hogy bár a szabványosítás első harmada befejeződött, a következő 2-3 évben még számos 5G szabvány jön. A jelenlegi mobilforgalom több mint 90 százaléka 4G hálózaton történik, majd 2025-re már 50 milliárd eszköz lesz az 5G hálózatra kötve - mondta. Az 5G alapfeltétele a kiváló minőségű optikai vezetékes hálózat, és az 5G hálózaton személyre szabott szolgáltatásokat lesznek képesek nyújtani. A jelenlegi hálózat már 24 éve működik.

Az MTI-nek elmondta: a hálózat költségeiről még nincs információjuk, mivel a tendert még nem írták ki, becsülni sem lehet. Az új hálózatra való átállás a partnerektől, és a meglévő ügyfeleiktől is függ, a Telekom továbbra is világszínvonalú hálózatot épít - mondta. A Magyar Telekom anyacége, a Deutsche Telekom tavaly októberben Berlinben hozott létre valós 5G kapcsolatot Európában elsőként. Budapesten a 3,7 gigahertzes spektrumban működő teszthálózat szabványosítás előtti, kereskedelmi bevezetés előtt álló 5G berendezések segítségével valósult meg. A valós idejű távdiagnózisnak a traumás sérültek ellátásában van kulcsszerepe, a bemutatott esettanulmányban az orvos valós időben információkat kaphat a beteg állapotáról a mentőorvos közreműködésével, még a kórházba érkezés előtt.

A drónokkal történő mentéskor hőkamera segítségével kutattak eltűntek, sebesültek után. A képek pontos földrajzi helyzetmegjelöléssel érkeztek, így a mentőcsapat konkrét ponthoz tud sietni, ami gyorsítja a mentést. Bemutattak egy versenypályáról készített 5G videoközvetítést is, ahol a pályát környezetfüggő információkkal, statisztikákkal együtt láthatják a játékosok.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com