Levegő Munkacsoport: a megújuló energiaforrásokat kellene támogatni

A megújuló, tiszta energiaforrásokat kellene a kormányoknak előtérbe helyezniük, mert miközben mintegy 2800 milliárd dollárt fordítanak a világ leggazdagabb országai a fosszilis energiahordozók (szén, kőolaj, földgáz) támogatására, ennek az összegnek a hatszorosát teszik ki az ezen anyagok elégetése miatti egészségkárosodás és halálozás költségei - közölte a Levegő Munkacsoport csütörtökön az MTI-vel.A közlemény szerint a nemzetközi Egészség és Környezet Szövetség (HEAL) csütörtökön adta ki legújabb jelentését, amelyben arra szólítják fel a döntéshozókat, hogy a fejlett országokban 2020-ig, a fejlődő országokban pedig 2025-ig szüntessék meg a fosszilis tüzelőanyagok támogatását.

Ezek elégetése ugyanis halálos levegőszennyezést és éghajlatváltozást idéz elő. Világszerte mintegy hat és fél millió ember életét rövidíti meg évről évre a fosszilis tüzelőanyagok elégetése. A nemzetközi szervezetnek a Levegő Munkacsoport is tagja. Magyarországon az idő előtti halálozások száma az Európai Környezetvédelmi Ügynökség adatai szerint 2015-ben meghaladta a 14 ezret - írták. Ennél nagyságrendekkel több a levegőszennyezés miatti megbetegedések - többek között légúti fertőzés, szívroham, tüdőrák - száma.


A közlemény idézi Lukács Andrást, a Levegő Munkacsoport elnökét, aki kifejtette: a környezetvédő szervezet már közel 30 éve dolgoz ki javaslatokat a fosszilis energiára nyújtott támogatások megszüntetésére Magyarországon, továbbá arra is rámutattak, hogy ezáltal nemcsak az emberek egészsége és a környezet állapota javulna, hanem a nemzetgazdaság versenyképessége is. A szervezet elnöke példaként említette, hogy segíteni kell a napenergia nagyobb mértékű elterjedését és javítani kell az országban az energiahatékonyságot a lakások, épületek szigetelésével és korszerűsítésével.


A Levegő Munkacsoport 1988-ban alakult környezetvédő civil szervezet. Tevékenységének főbb területei az államháztartás zöld reformja, a közlekedés környezetbarátabbá tétele, valamint az éghajlatváltozást lassító és környezetünket élhetőbbé tévő energiapolitika és településfejlesztés. A HEAL 2003-ban jött létre, független, nonprofit szervezet, központja Brüsszelben található.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com