Lezárult a Samsonite üzembővítési projektje Szekszárdon

Lezárult a Samsonite Hungária Bőrönd Kft. közel 2,4 milliárd forint értékű bővítési projektje, amelynek keretében 4400 négyzetméteres üzemcsarnok épült és új technológiát telepítettek az utazóbőröndöket gyártó szekszárdi cég telephelyén.

A szerdai projektzáró eseményen Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára mintaprojektnek nevezte a Samsonite 717 millió forint európai uniós támogatásban részesített beruházását, „amelyhez hasonlót magyar kormány a következő években nagy számban kíván támogatni”.

Mint mondta, olyan típusú fejlesztések támogatása a cél, amelyek nagy számban hoznak létre munkahelyeket, hozzájárulnak az ország versenyképességéhez és az export bővítéséhez.

samsonite-logo-2

Kiemelte: a kft., amely korábban már két alkalommal összesen 300 millió forintos európai uniós támogatást nyert el fejlesztéseihez, a most zárult projektnek köszönhetően 50 fővel bővítette létszámát.

Emlékeztetett arra, hogy tavaly 3,6, az idei első negyedévben 3,5, a második negyedévben 2,7 százalékkal nőtt a magyar gazdaság, ezzel szerinte „egy olyan horizont rajzolódik ki a vállalkozások előtt, amely kiszámíthatóvá teszi a következő évek gazdasági környezetét”.

Pinczel József gyárigazgató ismertette: az új üzemcsarnokban március óta folyik a termelés; itt új technológiával jelenleg napi 700 polikarbonát bőröndöt állítanak elő, a termelés néhány hónap múlva napi 900 darabra nő. A termék versenyképességét növeli, hogy helyben gyártott, új összetételű alapanyagot használnak, a bőröndöket vákuumformázással alakítják ki. Ezzel párhuzamosan folytatják az úgynevezett curv-technológiával készülő, polipropilén termékek gyártását is, évente összesen mintegy 700 ezer utazóbőrönd hagyja el a szekszárdi üzemet.

Az 1989-ben alapított Samsonite Hungária 2008-tól megötszörözte árbevételét, tavaly 16,4 milliárd forint nettó árbevételt ért el, 2015-ben 16,5 milliárdot tervez. A cég 2014-ben 507 dolgozót foglalkoztatott, jelenleg 540 az alkalmazottak száma, és a termelés bővülésével tovább nőhet a létszám – mondta a gyárigazgató.

A kft. közleménye szerint a most lezárult projekt, amely 28 százalékkal növelte a termelési kapacitást, egy hatéves program része, amelynek során 17 millió eurót fordítottak fejlesztésre ötmillió euró európai uniós támogatás mellett.

Rik Hillaert, a belgiumi székhelyű anyavállalat, a Samsonite Europe N. V. termelési és fejlesztési elnökhelyettese arról beszélt: a Samsonite belga csoportja a szekszárdi üzem segítségével bebizonyította, hogy továbbra sem lehetetlen fogyasztási cikkek előállítása Európában.

„A társadalmi jólét megteremtése Európában csak akkor megvalósítható, ha a termelést a kontinensen tudjuk tartani, illetve vissza tudjuk hozni ide” – mondta, hozzátéve, hogy az új gyárban előállított bőröndök alkatrészei – bélések, keretek, műanyag elemek - jelentős számban magyar beszállítóktól érkeznek.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com