Lízingszövetség: az első negyedévben az új kihelyezések meghaladták a 147 milliárd forintot

A járműpiac jelentős bővülése és a vállalkozások növekvő beruházási kedve miatt jelentős növekedést ért el a magyar lízingpiac az első negyedévben, az új kihelyezések meghaladták a 147 milliárd forintot, ami 16 százalékos növekedés éves összevetésben, és 2010 óta a legmagasabb érték - mondta Nyikos Katalin, a Magyar Lízingszövetség elnöke szerdán Budapesten sajtóbeszélgetésen.Nyikos Katalin jelezte: az első negyedévben folytatódott az évek óta tartó dinamikus növekedés, ami több tényező mellett annak is köszönhető, hogy az alacsony kamatok miatt olcsóbbak lettek a lízingkonstrukciók. A kihelyezett összeg 16 százalékos növekedése jelentősen felülmúlja a piaci várakozásokat, ráadásul tavaly is jelentős volt a bővülés, így a magas bázis miatt még jelentősebb a mostani növekedés - tette hozzá.

    
A szövetség cégeinek összes kintlévősége továbbra is 1300 milliárd forint felett van. A lízingpiacon 2018 egészében is növekedés várható, amiben egyre nagyobb szerepe lehet a kis- és középvállalkozásoknak - fűzte hozzá a szövetség elnöke. Pfandler Tamás, a lízingszövetség elnökségének tagja kiemelte: a lízingpiac számára a járműfinanszírozás jelenti az egyik legfontosabb "pillért", ebben a szegmensben az év első három hónapjában 30 százalékkal nőttek az újautó-eladások, a kishaszon-gépjárművek esetében pedig 18 százalékos volt bővülés.


A személyautóknál és a kisteherautóknál a lízingcégek 37 százalékkal 53,3 milliárd forintra növelték az új kihelyezéseket. A növekedés kétharmada a vállalkozásokhoz köthető, továbbra is a céges vásárlások a meghatározóak a piac bővülésében. A flottaszegmensben visszafogottabban, 3 százalékkal 18,7 milliárd forintra nőtt a finanszírozott összeg.
    

A nagyteherautók és buszok értékesítése is megugrott az idei első három hónapban, 48 százalékos volt az emelkedés. A lízingpiaci kihelyezések ennél kisebb mértékben, de így is jelentősen, 12 százalékkal 44 milliárd forintra nőttek - ismertette Pfandler Tamás. A mezőgazdasági gépeknél a finanszírozott összeg 12 milliárd forintot tett ki az első negyedévben, lényegében megegyezik a tavaly elért összeggel. A stagnálás ellenére a mezőgazdasági gépek finanszírozása immár 4 éve az egyik legstabilabban teljesítő piaci szegmens - mondta Nyikos Katalin.
    

Tóth Zoltán, a lízingszövetség főtitkára elmondta: a gépek és berendezéseknél 18 százalékkal 12,1 milliárd forintra csökkent a kihelyezett összeg, ám ez a volumen így is meghaladja a 2017 előtti években látott szinteket. Az uniós forrásokon alapuló beszerzések és pályázatok, valamint a beruházások felfutása komolyabb bővülést jelenthet az év többi részében - jelezte.
    

A főtitkár kiemelte még az építőgép-finanszírozást: a szövetség tagcégei több mint 6 milliárd forintért finanszíroztak építőgépeket, ez a dupláját jelenti az előző év azonos időszakinak.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com