Mabisz: 2,1 százalékkal nőtt a biztosítók díjbevétele 2015 első fél évében

A biztosítási szektor 2015 első fél éves díjbevétele meghaladta a 453 milliárd forintot, az előző év azonos időszakához képest 9,2 milliárd forinttal, 2,1 százalékkal nőtt. A növekedés a nem életbiztosítási üzletág 7 százalékos bővülésével függ össze, miközben az élet üzletág bevételei 2,5 százalékkal csökkentek - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) szerdán az MTI-vel.

A nem életbiztosítási üzletág díjbevétele több mint 229 milliárd forint volt az idei év első hat hónapjában, 15 milliárd forinttal haladta meg a 2014 első félévit.

mabisz

A Mabisz szerint a növekedés jelentős része - 11,7 milliárd forint - a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb), a casco, illetve a betegségbiztosítási üzletágak bővüléséből származott. Kiemelték, hogy a kgfb díjbevételek 15,6 százalékkal nőttek, aminek oka egyrészt az átlagdíjak emelkedése a tavalyi első félévi 19 887 forintról 21 910 forintra, másrészt, hogy az újautó értékesítés és a magyarországi forgalomba helyezés volumene is növekedett. A Mabisz statisztikái szerint a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződések száma az egy évvel korábbihoz képest 173 ezer darabbal nőtt.

A casco-biztosítások piaca is lassú növekedést mutatott 2015 első fél évében: a díjbevételek 6 százalékkal, közel 2 milliárd forinttal nőttek, a szerződések száma pedig csaknem 9700-zal emelkedett. A Mabisz kimutatása szerint 4 százalékkal drágultak a casco átlagdíjak az egy évvel ezelőtti 76 181 forintról 79 210 forintra.
Az élet üzletág díjbevétele 5,8 milliárd forinttal csökkent éves szinten.

Molnos Dániel, a Mabisz főtitkára a közleményben úgy fogalmazott: az életbiztosítási üzletág csökkenésének hátterében leginkább az egyszeri díjas befizetések zsugorodása áll. Hozzátette: a lakosság már inkább a hosszú távra szóló, folyamatos díjas befektetési termékeket választja, vagyis erősödik az emberekben az öngondoskodás fontosságának felismerése és lépéseket is tesznek jövőbeni biztonságuk megteremtése érdekében.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com