Mabisz: a biztosítók aszálykifizetései negyvenmilliárd forintnál tartanak

A mezőgazdasági biztosítással foglalkozó társaságok 39,96 milliárd forintot fizettek ki az idei aszálykárokra, közel 8500 bejelentés nyomán október végéig - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) kedden.A közleményében felidézték, hogy tavaly ugyanezen időszak alatt az összes növénybiztosítási kárbejelentés száma hétezer körül volt, a kárösszeg pedig tízmilliárd forintot tett ki; ebből hozzávetőleg nyolcmilliárd forint volt a jégkár.
    

Az aszálykároknál a továbbiakban még újabb 1,2 milliárd forintnyi kifizetésre lehet számítani - jelezték. Arra is kitértek, hogy a nyári káresemények hatására a biztosítók felgyorsították a kárrendezési folyamataikat. Kifejtették: a társaságok megnövelték kárszakértői és irodai kapacitásaikat, például szabadságokat vontak vissza, vállalkozó kárszakértőket vontak be, a leginkább érintett területekre csoportosították át szakértőiket, akik magasabb jóváhagyási jogokat kaptak.


Telefonos előszűrés után előre vették, videós kárrendezéssel gyorsították azoknak a bejelentéseknek a rendezését, ahol 80 százalék feletti kárról volt szó. Van olyan biztosító, amely szemle nélküli végleges kárrendezési folyamatot is kialakított. Jelenleg a mezőgazdasági biztosítást a 24 Mabisz-tag biztosítóból 4 műveli országos lefedettséggel, mellettük 8 helyi kisbiztosító egyesület is jelen van lokálisan a piacon - tájékoztattak. A mezőgazdaság "nem túlzottan jövedelmező és nagy kockázatokkal járó ágazata a biztosításoknak" - fűzték hozzá magyarázatképpen.
    

A biztosítók mezőgazdasági díjbevétele tavaly összesen 22,0 milliárd forint volt, ebből a növénybiztosításoknál a díjfizetés 19,2 milliárd forintot tett ki. A szövetség adatai szerint 9602 biztosítási szerződésben szerepel aszálykárra fedezet, mely valamivel több mint 683 ezer hektár termőterületre vonatkozik. Az aszálykárok tizenkét megyét érintettek különösen súlyosan: Szabolcs-Szatmár-Bereg kivételével valamennyi, a Dunától keletre fekvő megyét, valamint Fejért, Veszprémet és Győr-Moson-Sopront. Leginkább a kukoricát és a napraforgót, mellettük a búzát, árpát, repcét, tritikálét, szóját, valamint az almát, körtét, szilvát, szőlőt viselte meg a szárazság - idézte fel a Mabisz közleményében.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com