Mabisz: egyre többen élnek a nyugdíjbiztosítási adókedvezménnyel

Évről-évre egyre többen veszik igénybe a nyugdíjbiztosítási szerződésre befizetett díjaik után járó adókedvezményt, míg 2015-ben 92 ezren, addig egy évvel később már közel 149 ezren éltek az adó visszatérítés lehetőségével. Az, aki idén még nem használta ki ennek kereteit, de élni kíván vele, már csak pár napig teheti meg - mutat rá a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) az MTI-hez eljutatott közleményében.A nyugdíjbiztosítások díjaira igénybe vehető adókedvezmény 2014-es bevezetése komoly lökést adott a magyar lakosság öngondoskodásának.

Mivel a törvény csak a tárgyévben történő befizetésekre teszi lehetővé a visszatérítést, az év utolsó hónapjában jellemzően rengeteg ügyfél igyekszik eseti befizetésekkel maximalizálni az adókedvezmény összegét, illetve az új biztosítások kötése ilyenkor látványosan megugrik - fejtik ki a közleményben.

    
A Mabisz felhívja a figyelmet arra: idén december 29. az utolsó munkanap, eddig kell a biztosítójukhoz beérkeznie azok díjbefizetéseinek, akik még idén szeretnék kihasználni a kedvezményt. Ennek érvényesítésében nem a befizetés, hanem a beérkezés időpontja számít. Mivel csekkes, vagy bankkártyás befizetés esetén a tranzakció akár négy munkanapot is igénybe vehet, ezt az érdeklődőknek még a héten érdemes megtenniük. Átutalás esetén is egy munkanapot kell számolni a beérkezésre.
    

A maximális adókedvezmény eléréséhez az kell, hogy a tárgyévi díjbefizetések összege legalább 650 ezer forint legyen. A szabályozás értelmében ugyanis minden magánszemély a nyugdíjbiztosítási szerződésre befizetett rendszeres, illetve eseti díjak 20 százalékát, de legfeljebb 130 000 forintot igényelhet vissza az adójából.
    

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adatai alapján 2015-ben 92 ezren éltek az adó visszatérítés lehetőségével, együttesen mintegy 4 milliárd forint összegben. Tavaly a számuk és a visszaigényelt összeg is több mint a másfélszeresére nőtt. A Mabisz közleménye kitér arra: idén a várakozások szerint még ennél is komolyabb növekedésre lehet számítani, legalábbis erre lehet következtetni 2017 első féléves adataiból. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) statisztikája szerint 2017 első félévének végére ugyanis mintegy 40 százalékkal nőtt azoknak a  nyugdíjbiztosítási szerződéseknek a száma, amelyekre az adókedvezmény érvényesíthető.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com