MABISZ: Európában a legolcsóbbak között vannak a magyar tarifák

Nemzetközi összehasonlításban a magyar kgfb-tarifák az elmúlt évek emelkedése ellenére is a legolcsóbbak közé tartoznak Európában - állapította meg közleményében a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ), emlékeztetve arra, hogy a biztosítók idén is legkésőbb november 1. éjfélig közzéteszik az év végi évfordulós szerződésekre vonatkozó kgfb-díjaikat.Azt írták, az Insurance Europe, a biztosítók nemzetközi szervezete a közelmúltban tette közzé statisztikáját, amely szerint a magyar kgfb-díjaknál Európában csak Romániában és Litvániában alacsonyabbak a tarifák, az európai éves átlagdíj 230 euró környékén van.

   
Magyarországon 2010. január 1-je óta a kgfb-szerződéseknél már nem a naptári év kezdete, hanem a gépjármű megvásárlásának napja számít évfordulónak.

Ahogy cserélődik a gépjárműállomány, csökken a január 1-i évfordulós szerződéssel rendelkezők száma, ma már a forgalomban lévő járművek 22,89 százaléka tartozik ide, ez azonban  a több mint ötmilliós közúti gépjármű-állományból még mindig több mint 1,2 milliót, köztük több mint 726 ezer személygépkocsit érint - ismertette a szövetség.
    

Az érdekeltek szombattól tudják összehasonlítani a piacon elérhető lehetőségeket a meglévő biztosítójuk által ajánlott díjjal, amelyről az értesítést november 11-ig kell megkapniuk a biztosítójuktól. A biztosítót váltóknak az aktuális szerződésüket a biztosítási évforduló előtt 30 nappal, legkésőbb december 1-jéig kell felmondaniuk, majd mielőbb, legkésőbb január 1-jéig meg kell kötniük új szerződésüket az új biztosítóval.
    

A tavalyi kampányban 135 692 gépjármű-tulajdonosnak szűnt meg a szerződése, és a társaságok az újonnan forgalomba helyezett gépjárművekkel együtt 136 ezer szerződést kötöttek meg január elsejével. Az ügyfelek között 68 ezer volt a személyautóval rendelkező magánszemély. Annak, hogy az év végén egyre kevesebben váltanak biztosítót, egyik oka lehet az autójuk magasabb életkora, valamint az ebben a körben jellemzően magas bónusz fokozat (mintegy háromnegyedük B10 besorolású).


Éves átlagdíjuk ezért jóval alatta marad a teljes gépjármű állományénak, így a biztosítói ajánlatok közötti különbségek is kisebbek, mint más időszakokban. Mivel pedig az új ügyfeleknek ugyanolyan kedvezmények járnak, mint a régebbieknek, így ezeknek is kisebb a szerepük a versenyben - írták. Megjegyezték azt is, hogy a társaságok jellemzően nagyon sok, (tavaly például közel 100-féle) kedvezményt kínáltak a díjak kialakításánál. Ezek mindegyike szerepel majd november közepétől a mabisz.hu oldalon található Díjnavigátoron, amelyen valamennyi piaci szereplő aktuális ajánlatai üzleti érdektől mentesen hasonlíthatóak össze.
    

A díjakat a gépjármű-biztosításban érintett 13 társaság a saját üzleti stratégiájával összhangban kalkulálja ki, kárhányaduk (díjbefizetések és kárkifizetések aránya) valamint a piaci tendenciák - mint például a folyamatosan növekvő forgalomból következő baleseti statisztikák, a szervízdíjak és autó alkatrészárak alakulása - figyelembe vételével. Tavaly az egy kárra jutó kárfelhasználás több mint 12 százalékkal nőtt, megközelítve az 560 ezer forintot.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com