Mabisz: könnyebben kezelhető és átláthatóbb lesz az E-kárbejelentő

A héten megjelent új verziónak köszönhetően könnyebben kezelhetővé válik, és átláthatóbb lesz a Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) digitális alkalmazása, az E-kárbejelentő - közölte a biztosítók szövetsége hétfőn az MTI-vel.A tájékoztatás szerint több technikai változtatás mellett egyebek közt bővült az előre elkészített ikonokkal megrajzolható baleseti helyszín eszköztára. Példaként említik, hogy gyarapodott az androidos és az IOS verzió új applikációjában a közlekedési táblák készlete, a különböző jelzések gyakorisági sorrend szerint vannak előrerendezve.

Javult a csatolható hangfelvétel kezelése, továbbá az okos eszköz figyelmeztet a haladási irány kötelező megadására, vagy éppen a hálózati kapcsolat hiányára.

    
Mindezek az apró lépések azt szolgálják, hogy tovább lehessen csökkenteni a jelenlegi tapasztalatok szerint átlagosan húsz-huszonöt perces kitöltési időt - közölte a Mabisz. A közleményben hangsúlyozzák, a biztosítótársaságok egyenletes ütemben küldik ügyfeleiknek a kitöltési folyamatot meggyorsító QR kódokat, illetve helyezik el azokat az új szerződések megkötésekor a biztosítási dokumentumokon. Több mint 800 000 QR kód van már az ügyfeleknél, vagyis nagyjából minden hatodik gépjármű tulajdonos egyszerűen, akár előre is feltöltheti telefonos vagy webes alkalmazását ezekkel az adatokkal.
    

A biztosítási szakemberek azt remélik, hogy a nyári utazási csúcsszezonban már több mint kétszázezer gépjárművezető készül majd útnak indulni a mobiltelefonjára, tabletjére letöltött digitális kárbejelentővel. A közlemény szerint várhatóan nyáron már a digitális kárbejelentő olyan helyzeteket is kezelni tud, amikor a baleset egyik résztvevője külföldi biztosítóval áll szerződéses viszonyban.
    

Jelenleg az alkalmazás és a webes felület csak két, Magyarországon biztosított gépjárművet érintő káresemény bejelentésére használható. Többes baleset esetén párosával lehet kitölteni. Amennyiben a balesetben érintett másik gépjármű rendszáma ismeretlen, a rendőrségen be kell jelenteni a káreseményt, majd ezt követően a https://mabisz.hu/gepjarmu-karrendezes/ oldalon online lehet megtenni a kárbejelentést.
    

A papíralapú, kék-sárga nyomtatványt pedig mindenki szabadon választhatja a balesetek bejelentéséhez, de így tovább tart majd a kárrendezés, mint ha az E-kárbejelentőt használta volna - hívta fel a figyelmet a Mabisz.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com