Mabisz: március 1-jén éjfélig kell rendezni a kgfb díjakat

Március 1-jén éjfélig kell eljuttatniuk az esedékes díjrészleteket régi vagy új biztosítójukhoz azoknak, akik január elsejével új kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) szerződést kötöttek - hívta fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) hétfői közleményében.Mivel a 2010 után vásárolt gépjárművek kgfb-szerződésének évfordulója már nem január 1-je, hanem a szerződés megkötésének dátuma, évről évre gyengül az év végi kötelező kampány intenzitása. A tavaly novemberi kampányidőszak után, január elsejével több mint 135 ezer kgfb szerződés szűnt meg, szemben a 2018 január elsejével megszűnt 160 ezerrel. A társaságok az újonnan forgalomba helyezett gépjárművekkel együtt 136 ezer új szerződést kötöttek meg január elsejével. Az ügyfelek között 68 ezer a személyautóval rendelkező magánszemély, tavaly még 100 ezren voltak - ismertették.

    
A segédmotoros kerékpárok nélkül számított és kötelező felelősségbiztosítással rendelkező gépjármű állomány már túllépte az 5 milliós darabszámot, túlnyomó részük magántulajdonban lévő személygépkocsi. Ezek közül már csak nagyjából minden negyedik autós kgfb-szerződésének az évfordulója az év első napja. A személygépkocsik esetében még alacsonyabb az arány: közel 837 ezer jármű szerződése fordult az év végén a Mabisz adatai szerint.
    

A jogszabály szerint legkésőbb a kgfb-díj esedékességétől számított 60 napos türelmi idő végéig kell beérkeznie a biztosító társasághoz az aktuális díjrészletnek - ez a január 1-jei évfordulós szerződéseknél március 1-je. Ha addig az időpontig nem érkezik be az összeg a biztosítóhoz, úgy a szerződés díjnemfizetés miatt megszűnik, és a díjjal nem fedezett időszakra fedezetlenségi díjat kell fizetnie az ügyfélnek, az ebben az időszakban okozott kárt pedig a károkozónak kell megtérítenie.


A fedezetlenségi díj személygépkocsik esetében, 2019-ben - a gépjárművek teljesítményétől függően - 460-1030 forint naponta - áll a közleményben. Ha a kgfb-szerződés díjnemfizetés miatt szűnik meg, azt kizárólag a korábbi biztosítónál lehet újrakötni ugyanazon biztosítási időszakra - tették hozzá.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com