Mabisz: nem kizáró ok a koronavírus-fertőzés a kockázati életbiztosításoknál

A biztosítótársaságok jellemzően kifizetik a koronavírus-fertőzésben elhunytak életbiztosítását, sőt több biztosító a járványhelyzet idején az ügyfelek szempontjából kedvezően változtatott a szerződéses feltételeken - tájékoztatta a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) hétfői közleményében az MTI-t.A szervezet ismertette: a hazai életbiztosítási piac szinte teljes egészét lefedő tizenegy Mabisz-tag társaság kockázati életbiztosításaiban nem tartozik a kizárások közé a koronavírus fertőzés. Van olyan biztosító, amelynek szerződési feltételei eleve nem tartalmaznak járványhelyzetre vonatkozó kizárásokat. Mások úgy értelmezik, hogy azért nem kizáró ok náluk a koronavírus, mert nem minősül sem heveny fertőző betegségnek, sem kritikus betegségnek.

    
Van olyan biztosító, amelyik külön felhívta a figyelmet arra, hogy az utóbbi években értékesített kockázati életbiztosításuk szerződéses feltételei szerint kizáró eseménynek minősülhetne a koronavírus-járvány, de úgy döntöttek, hogy a koronavírussal kapcsolatos biztosítási eseményekre is minden egyéni és csoportos kockázati életbiztosítás esetén szolgáltatnak - közölte a Mabisz.
    

A biztosítók szövetsége jelezte, olyan társaság is van, amely arról tájékoztatott, hogy a jelen helyzetben a koronavírussal kapcsolatos, és a feltételek alapján kizárt biztosítási események esetében is igyekeznek a legnagyobb méltányossággal és körültekintéssel eljárni. A Mabisz kiemelte, hogy több biztosító kedvezően módosított az új szerződéseknél az egyes életbiztosítási, valamint baleset- és betegségbiztosítási termékeknél érvényes várakozási, kockázatkizárási időn.
   

Az egészségbiztosításokban ugyanakkor lehetnek lényeges eltérések az egyes társaságok termékei között, hívta fel a figyelmet a Mabisz. Előfordulhat, hogy a szerződési feltételek nem terjednek ki a koronavírussal kapcsolatos ellátásokra. A Mabisz szerint érdemes konzultálni biztosítási szakemberekkel, mert a megkötött szerződésekben az átlagosan igényelt biztosítási védelem mértéke nem ideális, jelentős az alulbiztosítottság.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com