Mabisz: pótlólagos védelem az utazásszervezők csődje esetén

Pótlólagos védelmet kapnak az utasok az utazásszervezők csődje esetén, aki most fizeti be nyári utazása előlegét, júliustól nagyobb biztonsággal számíthat arra, hogy az utazásszervező fizetésképtelensége esetén is viszontlátja pénzét - hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz).Az MTI-hez kedden megküldött közleményben a Mabisz kiemelte, az új szabályozásban a korábban egységes fedezet két részre bomlik, a vagyoni biztosíték júliustól kizárólag a befizetett előlegre, illetve részvételi díjakra nyújt fedezet, ha az utazási csomagban a szállítás is benne van, akkor az utazásszervezőnek biztosítást kell kötnie az utas esetleges kényszerű kint tartózkodása és hazautaztatása költségeire. Ezen fedezetek meglétéről az utazásszervezőnek kötelező tájékoztatni az utast, még a szerződéskötést megelőzően.

    
A pótlólagos garancia azonban csak csőd esetén jelent védelmet, semmilyen módon nem váltja ki a hagyományos utasbiztosítást. Becslések szerint még ma is csak nagyjából minden második külföldre utazó él az utasbiztosítási lehetőséggel, sokan csak a baj bekövetkezte után szembesülnek azzal, hogy a felmerülő költségeket saját maguknak kell állniuk - írja közleményében a Mabisz.
    

Az Európában utazóknak bizonyos védelmet jelent sürgősségi esetekben az Európai Egészségügyi Kártya (EEK) is, amelyet érdemes kiváltani, ám azzal tisztában kell lenni, hogy ez csak az Európai Gazdasági Térség tagállamaiban használható.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com