Mabisz: rekordösszegű kárkifizetéseket is hozhat az idei viharszezon

Az idei viharszezon felénél, a május-júniusi adatok szerint 39 ezer bejelentés érkezett a biztosítókhoz, a kárösszeg pedig 4,6 milliárd forint, ennek alapján az idei négyhavi kárkifizetések meg is haladhatják a tavalyi, tízéves rekordnak számító összeget - jelezte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) szerdán.A szervezet összesítése szerint júniusban a biztosítókhoz 21 ezer bejelentés érkezett, és több mint 2,2 milliárd forintot fizettek ki lakásbiztosítási szerződések alapján, vagy tartalékoltak kifizetésekre. Elsősorban a június 4-i, valamint a 8-10-e közötti időjárás volt súlyos, főként vihar, szél, villám, villámcsapás másodlagos hatása, jég, tető beázása, felhőszakadás okozott károkat. A leginkább érintett városok és megyék közé tartozott a többi között Budapest, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Pest, Vas, Baranya, Somogy, Bács-Kiskun megye, illetve Körmend, Pécs, Dunakeszi, Balassagyarmat, Székesfehérvár, Nagykáta, Kaposvár.
    

A Mabisz felidézte: májusban csaknem 18 ezer bejelentést tettek a károsultak, a már kifizetett és a kifizetésekre tartalékolt összegek megközelítették a 2,4 milliárd forintot. Ezekben az összesítésekben nincsenek benne a mezőgazdasági károk és az időjárás miatt az ipari létesítményekben, közintézményekben keletkezett rongálódások.
    

Tavaly a szezon végére 9,1 milliárd forintot fizettek ki a társaságok az időjárási anomáliák miatt, mintegy 95 ezer bejelentésre. A káresetek számában nem, a kifizetett összeget tekintve viszont kirívónak számított az elmúlt év, a 2010-es után a legdrágábbnak - ismertette a szövetség. A Mabisz közölte azt is: egyre jobban érzékelhető kárrendezési tapasztalat, hogy a viszonylag kisebb károsodások helyreállítására is a korábbi éveknél magasabb összegeket kell szánni a folyamatosan emelkedő munkadíjak és építőanyagárak miatt.
    

Ebben a helyzetben különösen fontos az alulbiztosítottság elkerülése, érdemes a szerződéseket évente legalább egyszer, a szerződéskötési évforduló közeledtével felülvizsgálni - hívta fel a figyelmet a szervezet. A Mabisz jelezte azt is, hogy az összegzésekben csak a biztosítók kártalanítási tételei szerepelnek, de a magyarországi lakóingatlanok több mint negyedére, egymilliónál is több lakásra, családi házra nem kötöttek lakásbiztosítást.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com