MABISZ: több mint 5 százalékkal nőtt a biztosítási piac az első félévben

A biztosítási piac az első félévben 5,2 százalékkal 435,9 milliárd forintra bővült az előző év azonos időszakához képest, a növekedés továbbra is az egyszeri díjas életbiztosításoknak köszönhető - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) szerdán az MTI-vel.

mbA közlemény szerint a nem életbiztosítási üzletág folytatta mélyrepülését, teljesítménye egy százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

A biztosító társaságok idei első féléves díjbevételeinek 53 százaléka, 231,7 milliárd forint származott az életbiztosítási üzletágból, míg a nem életbiztosításokból befolyó 204,2 milliárd forint a teljes díjbevétel 47 százalékát adta.

A MABISZ jelentése rámutat: hosszú idő után ismét infláció feletti mértékben bővült a biztosítási piac, ám a növekedés egyelőre igen törékeny alapokon áll. A szektor teljesítménye továbbra is messze van a válság előtti szinttől: 2008 első félévében ugyanis 473,2 milliárd forintos összpiaci díjbevételt ért el.

A nem életbiztosítási ágazat zsugorodása leginkább a gépjármű-biztosítások évek óta tartó lejtmenetének tulajdonítható. A casco bevételek 12 százalékkal, míg a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) díjbevétele 4,7 százalékkal maradt el a tavaly ilyenkor regisztrált értékektől - közölte a MABISZ.

Mindez egy hosszú távú folyamat része, ami az új autó értékesítések drámai visszaesésével is kapcsolatos. Ennek következtében öt-hat év alatt a gépjármű-biztosítások részesedése a nem életbiztosítási üzletág díjbevételén belül 53 százalékról 40 százalék alá csökkent. A casco esetében nem kizárólag a díjerózió okozza a visszaesést, hanem a szerződések darabszámának alakulása is: a félév végi közel 797 ezer casco-szerződés 4,1 százalékkal volt kevesebb, mint egy évvel korábban.

Az életbiztosítási piac 11 százalékos - 208,9 milliárdról 231,7 milliárd forintra történő - bővülése mögött döntően az egyszeri díjas termékek iránti növekvő érdeklődés áll, amelyek bevétele egyetlen év alatt 36,1 százalékkal nőtt.

A közlemény szerint a Nyugat-Európában népszerű egyéni és csoportos nyugdíjbiztosítások szerepe nálunk egyelőre marginális. Ez a hosszú távon társadalmilag nélkülözhetetlen konstrukció ma komoly versenyhátrányban van az alternatív nyugdíjcélú megtakarításokhoz képest, mivel az egyéni befizetések után nem jár szja-kedvezmény. Az ügyfelek alapvető érdeke, hogy a jövőben a nyugdíjbiztosítás az egyéb nyugdíjcélú megtakarításokhoz hasonló támogatást élvezzen - olvasható a MABISZ közleményében.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com