MagNet Bank: 256 millió forint nyereség tavaly

Az idén húszéves fennállását ünneplő MagNet Magyar Közösségi Bank (MagNet Bank) két évtizedes működése alatt átlagosan 10 százalékos tőkearányos nyereséget (ROE) ért el, emellett a bank hitel/betét aránya átlag 60 százalék alatt maradt, tavaly a bank adózás utáni eredménye 256 millió forint volt, mérlegfőösszege a múlt év végén 104 milliárd 802 millió forintot tett ki.

magnetFáy Zsolt, a MagNet Bank igazgatóságának elnöke az MTI-nek elmondta: a bank honosította meg az úgynevezett értékalapú modellt Magyarországon. A modell lényege, szemben a klasszikus bankolással az, hogy az üzletpolitika középpontjában a fenntarthatóság áll, a piaci szereplők - a betétesek, a tulajdonosok, hitelfelvevők - egymással kapcsolatban vannak, és közösségi érdekek mentén hozzák meg a döntéseiket - mutatott rá.

A MagNet Bank adózott nyeresége 2013-ban 312 millió forint lett, miután a zrt. 2013-ban felvásárolta a Banco Popolare bankcsoport magyarországi leányvállalatát. A felvásárlás után a MagNet Bank mérlegfőösszege a korábbi 83 milliárd 888 millió forintról 2013 végére 117 milliárd 589 millió forintra emelkedett.

Fáy Zsolt kifejtette: a hitelintézet által képviselt felelős banki modell olyan területeken valósul meg, mint az átlátható működés, a közösségi betétek és hitelek, a becsületkasszás számlavezetési díj és a társadalmi ügyek támogatása.
A MagNet Bank jogelődje, a HBW Express Takarékszövetkezet 1995-ben alakult, s öt évvel később Magyarországon az elsők között vezette be a netbankos szolgáltatást. 2008-ban a takarékszövetkezet a spanyol Caja Navarra takarékpénztár segítségével bankká vált, majd 2010-ben MagNet Bank néven megkezdte közösségi banki működését. A magyar menedzsment a korábbi 70 százalékos tulajdonrészét 2013-ban 100 százalékra növelte, kivásárolva a Caja Navarra jogutódját, és megvásárolta az olasz Banco Popolare bankcsoport magyarországi érdekeltségét.
Tavaly év végén a MagNet megvette a CE Faktor Zrt.-t, amely Magyarország bankoktól független faktorpiaci szereplője.

A bank saját tőkéje 2004 és 2014 között 822 millió forintról 7 milliárd 87 millió forintra, az adózott eredménye 95 millió forintról 256 millió forintra nőtt.
A felelős banki működés egyik jó példája az idén hatéves közösségi adományozási program, amelynek keretében a bank mindent évben civil szervezeteknek ajánlja fel nyeresége 10 százalékát, a pénz elosztásáról pedig az ügyfelek döntenek. A közösségi bank ügyfelei 2010 óta összesen 150,5 millió forint szétosztásáról rendelkezhettek, 158 civil szervezet céljait segítve ezzel.

MTI

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com