Magnus Aircraft: megkezdődött a kínai gyár építése

Októberre szerkezetkész állapotba kerülnek a kínai Wuxi város határában azok a gyáregységek, amelyekben a magyar tulajdonú Magnus Aircraft Zrt. (Magnus Aircraft) Magyarország után az ázsiai országban is repülőgépeket gyárthat - közölte a vállalat az MTI-vel.A Pécshez közeli pogányi reptér szomszédságában saját fejlesztésű kisrepülőgépek gyártásával, elektromos meghajtású repülőgép fejlesztésével foglalkozó vállalat közleménye szerint a zömében kínai állami befektetésből zajló beruházás keretében Wuxi városban új ipari park épül egy 210 ezer négyzetméteres területen.

Ennek egyik eleme lesz a Magnus Aircraft új gyártóbázisa.
    

Közölték: miután az egységek szerkezetkésszé válnak, megkezdődik a dolgozók betanítása, s várhatóan jövő évtől indulhat meg az épületkomplexumban a termelés. A cég korábbi közlése szerint egy bemutatóterem, egy kompozit, egy repülőgép összeszerelő, egy karbantartó üzemegység, valamint az Óbudai Egyetem közreműködésével egy fejlesztési központ - valósul meg a Sanghaj közelében fekvő Wuxi városában. Az 1500 négyzetméteres showroom már idén nyáron megnyílik, abban a cég teljes termékpalettája megtekinthető lesz.
    

A kínai-magyar vegyesvállalat, a Jiangsu Magnus Aircraft Manufacturing a beruházás végeztével a tervek szerint 300 munkahelyet hoz majd létre, a magyar kollégáknak pedig vezető szerepet biztosít. A cég tájékoztatása szerint a kínai beruházásokkal tíz éven belül több ezer két- és legalább négyszáz négyüléses kisrepülőgépet állítanának elő főként a kínai, az iráni és afrikai piacokat megcélozva.
    

A társaság arra is felhívta a figyelmet, hogy hamarosan három afrikai országba - Líbiába, Kenyába, Tanzániába - exportálnak repülőgépeket. A kontinensre az elmúlt két évben - ahogy az Egyesült Államokba is - négy, Európába három, míg Ázsiába tizenkét gépet exportáltak. Az egyelőre egy telephelyen, Pogányban gyártó, Magyarországon 80, amerikai, kenyai, nigériai, iráni, kínai leányvállalatainál további 22 munkavállalót foglalkoztató cég az MTI érdeklődésére közölte: a Fusion típusú gépükből több mint harmincat állítanak elő idén. A társaság idén három-, jövőre hatmilliárd forintos árbevételre számít, dolgozói létszámát pedig Pogányban 140-re emelné.
    

A Pécs melletti pogányi reptéren 2019-ben 2 milliárd forint támogatással, 6 milliárd forintos beruházás keretében 8000 négyzetméternyi gyártóbázist létesítő vállalat áprilisban kezdte meg annak az új - szintén hatmilliárd forintba kerülő - gyártócsarnokának építését, amelyben saját fejlesztésű négyüléses repülőgépeit állítja majd elő.
    

A 2014-ben alapított Magnus Aircraft Zrt. a tavalyi eredményeiről még nem tudott tájékoztatást adni; 2022-ben 538 millió forintos nettó árbevételt ért el 794 millió forintos veszteség mellett. A társaság korábban azt közölte, hogy 2023-ra pozitív nulla eredményt, míg az idén és a következő években exponenciálisan növekvő árbevétel mellett pozitív eredményt vár.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com