Magyar Bankholding: létrejött Magyarország egyik legnagyobb alapkezelője

Sikeresen lezajlott a Magyar Bankholding két alapkezelő leányvállalatának egyesülése, augusztus 31-én az MKB-Pannónia Alapkezelő beolvadt a Budapest Alapkezelőbe, így létrejött Magyarország egyik legnagyobb alapkezelője - tájékoztatta a bankholding csütörtökön az MTI-t.A közlemény szerint a jogutód társaság az egyesülést követően MKB Alapkezelő Zrt. néven működik szeptember 1-jétől, az általa kezelt vagyon megközelíti az 1200 milliárd forintot.

Ebből csaknem 700 milliárd forint befektetési alapokban kezelt vagyon, 500 milliárd forint pedig az intézményi ügyfelek - nyugdíjpénztárak, biztosítók - számára végzett vagyonkezeléshez kapcsolódik.
    

Az MKB-Pannónia Alapkezelő korábban főként a diverzifikált vegyes alapokra, illetve az abszolút hozamú alapok kezelésre koncentrált. A Budapest Alapkezelő hagyományosan jelentős piaci részesedéssel rendelkezett a pénz- és kötvénypiaci alapok között, illetve az elmúlt időszakban érdemi vagyonnövekedést sikerült elérnie a részvényalapok esetén - közölték.
    

Az MKB-Pannónia Alapkezelőnél a vegyes alapokba fektetett és kezelt vagyon nagyságrendileg 120 milliárd forint, a Budapest Alapkezelő kötvényjellegű befektetései meghaladják 200 milliárd, a részvényportfolió pedig a 65 milliárd forintot. Az egyesülés eredményeképpen a lakossági és vállalati ügyfelek számára széles befektetési alap termékpaletta jön létre, amely a kimondottan alacsony kockázatú kötvényalapoktól kezdve a vegyes alapokon át a részvény- és nyersanyagalapokig a pénz- és tőkepiacok teljes spektrumát lefedi - fejtette ki a közleményben Tóth Nándor, az egyesült alapkezelő vezérigazgatója.
    

A tájékoztatás szerint az MKB Alapkezelő Zrt. jelentős tapasztalattal rendelkezik az egyéni kiszolgálásra épülő intézményi portfóliókezelés területén is. A cseh piacon az általa kezelt vagyon megközelíti 105 milliárd forintot. Az alapkezelő kiemelt figyelmet fordít arra, hogy a fúziós folyamat lépései az ügyfelek és a partnerek számára zökkenőmentesek legyenek. A várható változásokról az ügyfeleket is folyamatosan értesíteni és tájékoztatni fogják - közölte a Magyar Bankholding.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com