Magyar-bosnyák mezőgazdasági megállapodást írtak alá

A két ország közötti mezőgazdasági megállapodás aláírásával zárultak kedden Budapesten, a Földművelésügyi Minisztériumban (FM) a magyar-bosnyák mezőgazdasági megbeszélések, az egyezményt az újságírók előtt írta alá a két ország szakterületért felelős tárcavezetője, Fazekas Sándor földművelésügyi és Boris Tucic, bosnyák külkereskedelmi és gazdasági kapcsolatokért felelős miniszter.

Fazekas Sándor elmondta, hogy a megállapodásban különös figyelmet fordítottak az állattenyésztésre és a növénytermesztésre, továbbá a kockázatkezelésre, az élelmiszerlánc-biztonság, valamint a tudományos együttműködés kérdéseire. Úgy vélte, a megállapodás jó alapot teremt a további együttműködéshez.
A miniszter jelezte: a konkrét együttműködés formáit a Boszniában élő különböző politikai entitásokkal lehet majd a későbbiekben kialakítani. A célkitűzés az - ebben mindkét tárgyalófél egyetértett -, hogy a közös munka során a két ország vállalkozásait tudományos és oktatási intézményeit "kell mindenekelőtt helyzetbe hozni".

mezőgazdaságA földművelésügyi miniszter utalt arra - amit bosnyák kollégája is megerősített -, hogy Bosznia-Hercegovina különösen érdeklődik a magyar mezőgazdasági kockázatkezelési rendszer iránt, különösen azért, mert az országot ez év tavaszán jelentős árvíz sújtotta. De jó lehetőséget láttak a magyar segítségre a bosnyák uniós felkészüléssel kapcsolatban is. Fazekas Sándor elmondta, hogy eredményes a kétoldalú agrárkereskedelem: a múlt évben Magyarország 308 millió euró értékben exportált Bosznia-Hercegovinába, és onnan mintegy 85 millió euróért vásárolt agrár- és élelmiszeripari termékeket. Az együttműködés célja, hogy a kereskedelmi kapcsolatok is tovább erősödjenek a két ország között - tette hozzá.

Boris Tucic többek között arról beszélt, hogy Bosznia-Hercegovina nevében köszönetet mond Magyarországnak azért a segítségért, amelyet az országát sújtó májusi árvíz kárainak elhárításában nyújtott. A bosnyák miniszter aláhúzta: nemcsak a mezőgazdaság, hanem a turizmus területén is jó együttműködési lehetőséget lát a két ország között. Reményét fejezte ki, hogy a mostani mezőgazdasági megállapodáshoz hasonló születik majd a közeljövőben a két ország között a turizmus területén is.
forrás:MTI

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com