Magyar Faktoring Szövetség: az első negyedévben a finanszírozási volumen 41 százalékkal bővült éves összevetésben
Idén az első három hónapban újabb lendületet kapott a magyar kereskedelmi faktoring piac: a Magyar Faktoring Szövetség tagjai 28 százalékos forgalomnövekedést értek el az előző év azonos időszakához képest. A teljes finanszírozási volumen március végére meghaladta a 486,3 milliárd forintot, ami éves összevetésben 41 százalékos bővülés - közölte a szövetség kedden az MTI-vel.
Hozzátették, a trend azt mutatja, hogy a faktoring egyre fontosabb szerepet játszik a magyar vállalkozások, különösen a mikro-, kis- és középvállalkozások pénzügyi működésében. Bár a nagyobb finanszírozási összegek elsősorban a közép- és nagyvállalatokat célozzák, a legtöbb ügyfél továbbra is a kisebb cégek közül kerül ki.
A legnagyobb növekedés a kereskedelmi szektorban működő vállalkozások körében történt, amely a teljes faktoring forgalom 44 százalékát képviseli. Szintén nőtt a szolgáltatói szektor részaránya, míg a termelő vállalkozások faktoring volumene több mint 25 százalékkal csökkent, de még így is a második legjelentősebb ügyfélkör a faktoring szolgáltatók számára.
Arról is beszámoltak, május 7-én a Magyar Faktoring Szövetség éves közgyűlésén új elnökséget választottak. A szervezet új elnöke Molnár Tamás lett, aki jelenleg az MBH Bank faktoring és üzletfinanszírozási területének ügyvezető igazgatója. Alelnökként Gál Gasztont, a CIB Bank vállalati banki termékek vezetőjét harmadszor is megerősítették pozíciójában.
A szövetség új vezetése célul tűzte ki egyebek mellett a szakmai képviselet megerősítését, az ágazat további növekedésének támogatását, az állami finanszírozási programokban nagyobb részvételi lehetőségek kiharcolását és a jogszabályi környezet fejlesztését.
(Forrás: MTI)
Hozzátették, a trend azt mutatja, hogy a faktoring egyre fontosabb szerepet játszik a magyar vállalkozások, különösen a mikro-, kis- és középvállalkozások pénzügyi működésében. Bár a nagyobb finanszírozási összegek elsősorban a közép- és nagyvállalatokat célozzák, a legtöbb ügyfél továbbra is a kisebb cégek közül kerül ki.A legnagyobb növekedés a kereskedelmi szektorban működő vállalkozások körében történt, amely a teljes faktoring forgalom 44 százalékát képviseli. Szintén nőtt a szolgáltatói szektor részaránya, míg a termelő vállalkozások faktoring volumene több mint 25 százalékkal csökkent, de még így is a második legjelentősebb ügyfélkör a faktoring szolgáltatók számára.

Hozzászólások