Magyar fejlesztésű elektromosautó-töltőt avattak Budapesten (2. rész)

Magyar fejlesztésű és gyártású elektromosautó-töltőt avattak Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter részvételével vasárnap, az elektromos autók számára szervezett '80edays' nemzetközi túra budapesti állomásán.

A nemzetgazdasági miniszter az átadáskor kiemelte, hogy a töltő első darabja lehet egy hamarosan kiépülő hálózatnak.

0

Mint mondta, egyre versenyképesebb az elektromos autók és közösségi közlekedési járművek ára, ma már egy felelős döntés az, amikor valaki ilyen járművet választ.

Emlékeztetett: az elektromos járművek elterjedését a magyar kormány azzal is segíti, hogy 4 milliárd forintot biztosít Budapestnek 20 elektromos busz vásárlására, ezek már 3 hónapja közlekednek a fővárosban.

Felidézte azt is, hogy a kormány a napokban 1,25 milliárd forint értékű pályázatot írt ki önkormányzatoknak elektromos töltőállomások létrehozására, reményeik szerint ezzel mintegy ezer töltőpont létesülhet országszerte.

Mészáros Csaba, az Evopro csoport elnök-tulajdonosa elmondta, hogy a most átadott villámtöltő egy autót 15-20 perc alatt tölt fel.

A fejlesztés magyar összefogás eredménye, tíz magyar kis- és középvállalkozás a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel együtt dolgozott rajta mintegy 2 évig. Mint mondta, ez újabb bizonyítéka, hogy a magyar ipar nemcsak beszállítóként, hanem a termékfejlesztésben is részt vesz egy kialakulóban lévő új iparág terjesztésében.

Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságfejlesztésért- és szabályozásért felelős államtitkára elmondta, a kormány azon dolgozik, hogy a magyar kutatás-fejlesztés és gyártás minél erőteljesebben vegye ki részét az elektromobilitás terjedéséből.

Felidézte, hogy Magyarországon bevezették a környezetkímélő jármű fogalmát és a zöld rendszámot, amellyel több nagyvárosban, egyebek mellett Budapesten, Debrecenben, Zalaegerszegen is ingyenesen lehet parkolni.

Hozzátette, hogy az elektromos járművekre nem kell regisztrációs adót és cégautóadót fizetni, valamint a vállalkozások visszaigényelhetik az áfát a töltőállomás által felhasznált energia után. Hozzátette, hogy a kormány további támogatások bevezetését is tervezi.

Mészáros Csaba, aki maga is részt vett a túra egy részén, elmondta: Barcelonából indulva, Portugálián, Amerikán, Kínán, Kazahsztánon, Románián, Magyarországon, Csehországon, Szlovákián, Olaszországon és Svájcon keresztül érnek vissza az autók Barcelonába.

Kiemelte: egyedülálló a magyar csapatot szállító busz részvétele a túrán, mivel elektromos busz még nem kerülte meg a Földet. A busz csaknem 600 kilométert tud megtenni egy feltöltéssel - tette hozzá.

Az evopro csoport elnök-tulajdonosa az elektromos autók előnyeit kifejtve kitért arra is, hogy ő a saját elektromos autójával kilométerenként 0,2 kilowattot használ, ami mintegy 3 forint költséget jelent, míg a busz fogyasztása csak háromszor ekkora, azonban 40-50-szer több embert tud szállítani.

Ungár János, a Magyar Elektromobilitás Szövetség elnöke elmondta, hogy az elektromos autók árának 40-50 százalékát kitevő akkumulátorok költsége 2020 utánra jelentősen lecsökkenhet. Míg 2008-ban 1000 dollárba került egy kilowattóra akkumulátor technológia, 2020-ra akár 100 dollárra is eshet.

Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke hangsúlyozta, hogy az elektromos buszok elterjesztése emelné a tömegközlekedés színvonalát, mivel egy BKV midibusz napi utaskilométer-teljesítménye százszor akkora, mint egy személyautóé, lényegesen kisebb a zajterhelése és sokkal hatékonyabb az energiafelhasználása, mint egy dízelbuszé.

A közreadott sajtóanyag szerint a '80 edays' elnevezésű, 100 százalékban elektromos hajtású járműveknek szervezett, 80 napig tartó földkerülő túra Barcelonából indult június 16-án, és ott is ér véget szeptember 4-én.

Az elektromobilitást népszerűsítő kihíváson 11 nemzetközi csapat indult el, útjuk során autónként több mint 25 ezer, együtt csaknem 300 ezer kilométert tesznek meg. A magyar csapat a hazai fejlesztésű Modulo busszal vesz részt az úton.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com