Magyar innováció forradalmasítja az őssejt-donációkat

A Gloster Infokommunikációs Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (Gloster) globális csontvelő donor és őssejt nyilvántartó rendszert fejleszt a Német Vöröskeresztnek 250 ezer euróért (mintegy 95 millió forint) - közölte a cég hétfőn a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.A közlemény szerint a Gloster Infokommunikációs Nyrt. leányvállalatai a Gloster-Minero IT Kft.

és az FF Next Technologies Kft. szakemberei a megállapodás keretében egy speciális, a szigorú német egészségügyi követelményeknek megfelelő szoftvert fejlesztenek.
    

Hangsúlyozták: a projekt célja a Vöröskereszt igényeire szabott digitális platform megalkotása, amely a csontvelő donorok és az általuk adományozott őssejtek genetikai adatainak újszerű elektronikus nyilvántartását teszi lehetővé. A projekt elnyerésében nagy jelentősége volt annak, hogy a Gloster felkészült szakemberei végezték a német önkéntes véradói rendszer és a COVID nyilvántartó rendszerek fejlesztéseit is - tették hozzá.
    

A Gloster a magyar tőzsde befektetői szemléletű, nemzetközi IT specialistája. Széles spektrumú informatikai szolgáltatóként kiemelkedő szolgáltatási képességének, intenzív akvizíciós stratégiájának és erős tőzsdei jelenlétének köszönhetően vált a magyar és a nemzetközi piacon egyaránt magasan jegyzett szereplővé - áll a közleményben.
    

A cég 2022-ben 6,348 milliárd forint árbevételt és 414 millió forint adózott eredményt ért el, a  2021-es 5 milliárd forint árbevétel, és 421 millió forint adózott eredmény után. A Gloster részvényeivel a BÉT X-ten piacán kereskednek, pénteken árfolyama 946 forinton zárt, éves minimuma 850 forint, maximuma 1120 forint volt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com