Magyar kereskedőház nyílt Rio de Janeiróban

Magyar kereskedőház nyílt Rio de Janeiróban, Brazíliában, ez a tizennegyedik kereskedelmi külképviselet a világon - közölte a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. (MNKH) pénteken az MTI-vel.

mnkhA megnyitón Kerekes György, az MNKH vezérigazgatója a közlemény szerint köszöntőjében kiemelte: Brazília a világ ötödik legnagyobb országa és a hetedik legerősebb gazdasága.

Hozzátette: Magyarország célja, hogy tovább erősítse kétoldalú kereskedelmi kapcsolatait, ebben pedig hatékony segítséget nyújt majd a brazil-magyar kereskedőház. Az üzleti kultúra, a jogi környezet is közel áll az európaihoz, ami számunkra előnyös - jegyezte meg Kerekes György.

Brazília - Mexikó mellett - Magyarország második legnagyobb kereskedelmi partnere Latin-Amerikában - írja a közlemény. Az elmúlt években fokozatosan nőtt a termékek és szolgáltatások kivitele, 2013-ban elérte a 403,3 millió dollárt, ami 23 százalékkal magasabb az előző évhez képest - ismertette az MNKH.

Magyarország többek között közúti járműveket, számítógépeket, gépjármű motorokat, szerves vegyi termékeket, gyógyszereket, mobiltelefonokat valamint izzólámpákat exportál Brazíliába - derül ki a közleményből.

A latin-amerikai államban igény mutatkozik az olyan építőiparhoz kapcsolódó termékekre és technológiákra is mint az üvegbeton, a gyorsépítésű technológiák és szennyvíztisztítók. Ezen kívül keresettek a vasúti és kikötői infrastruktúra fejlesztéséhez köthető termékek, valamint a reptéri infrastruktúra kiépítéséhez használt berendezések, illetve az orvosi felszerelések és a gyógyszerkészítmények.

A hazai kis- és középvállalkozások exporttevékenységének elősegítése érdekében az év végéig további 11, vagyis összesen 25 országban működő külhoni kereskedőházi hálózat jön létre. Az MNKH célja, hogy 2018-ra a jelenlegi 25,5 százalék helyett a magyar export 33 százaléka jusson el az Európai Unión kívülre - olvasható a kereskedőház közleményében.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com