Magyar Levente: Magyarország megerősödve kerül ki a válságból

A magyar kormány megszorításellenes és támogatáspárti gazdasági válságkezelésének köszönhetően Magyarország megerősödve kerül ki a válságból - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden, Dabason.Magyar Levente a Vitafort Zrt. beruházásának alapkőletételi ünnepségén arról beszélt, hogy az elmúlt negyedévben Magyarország növekedése a legnagyobb volt az unióban. Az ipari termelés több mint 17 százalékkal nőtt és a mezőgazdaság is szépen teljesített.

Hozzátette, hogy Európában egyedülálló mértékű pénzforrást megmozgatva sikerült a magyar gazdaságot élénkíteni.
    

Azok a beruházások, amelyeket megfinanszírozott a kormány az elmúlt egy-másfél évben, a gyümölcsüket a következő években fogják meghozni - fűzte hozzá az államtitkár. Pánczél Károly, a térség fideszes országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy Magyarország a kormány sikeres válságkezelésének köszönhetően azon hat európai ország között van, ahol a gazdaság elérte a válság előtti teljesítményt. Hozzátette, hogy a Vitaforthoz hasonló cégek teljesítményének köszönhetően lesz lehetősége a kormánynak olyan támogatásokat biztosítani, mint a fiatalok személyi jövedelemadó kedvezménye, vagy a családoknak visszajuttatandó 600 milliárd forintnyi személyi jövedelemadó.
    

Kulik Zoltán, a Vitafort Első Takarmánygyártó és Forgalmazó Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy több mint ötmilliárd forint értékű beruházásból épül fel a negyven éves jubileumát ünneplő cég dabasi új gyártóbázisa. A fejlesztés során új premix-, koncentrátum- és tápüzem épül fel két év alatt. Az 5800 négyzetméter hasznos területen, kilenc szinten felépülő, csaknem 40 méter magas ultramodern gyártóbázison a takarmánygyártás teljes folyamatát integrálják.
    

Az 5 milliárd 98 millió forint összértékű beruházást az állam 1 milliárd 682 millió forint vissza nem térítendő támogatással segítette - fűzte hozzá. A társaság célja a beruházással nem a termelés növelése, inkább a versenyelőnyre fókuszálnak meglévő piacaikon, ahogyan a milliárdos kutatás-fejlesztési programjaikkal is. A fejlesztésnek köszönhetően a ma mintegy 2000 féle végterméket előállító Vitafort Zrt. az egyes állatokra egyedenkénti takarmányozást nyújthat majd, akár az automatizált, robotizált istállóknak is. A teljesen robotizált takarmánykiosztás ugyanis az elkövetkező években egyre inkább előtérbe kerül majd, és erre a Vitafort elsőként kíván felkészülni az országban - hangsúlyozta a cég vezérigazgatója.
    

A nyolc gazdasági társaságot összefogó Vitafort cégcsoport árbevétele az elmúlt öt évben 50 százalékkal, 31 milliárd forintra nőtt. A cégcsoport éves szinten 980 ezer tonna tápegyenértéket értékesít belföldön, növénytermesztést 1800 hektáron folytat, gabonakereskedelme 300 ezer tonnát tesz ki, továbbá 30 ezer hízót, 8 millió liter tejet termel, a laboratóriumokban 12 ezer mintát vizsgál, 180 ezer paraméterrel. Világszerte 18 országban van jelen, Moldáviában 30, Romániában 25, Ázsiában 15 éve. A nyilvános cégadatok szerint a Vitafort Zrt. 2019-es adózott eredménye 671 millió forint, a 2020-as eredménye pedig 411 millió forint volt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com