Magyar Levente: Magyarországnak stratégiai érdeke a minél szorosabb együttműködés Kanadával

Magyarországnak stratégiai érdeke a minél szorosabb együttműködés Kanadával, hiszen a világ második legnagyobb területű államáról van szó, hatalmas kiaknázatlan nyersanyagkinccsel és energetikai potenciállal - közölte a tárca tájékoztatása szerint Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára hétfőn Torontóban.A miniszterhelyettes arról számolt be a tárgyalásait követően, hogy Kanada fontos partnere Magyarországnak, Kanadán belül pedig főként Ontario tartománnyal ápol hazánk szoros kapcsolatokat, hiszen ez a legnépesebb és legnagyobb gazdasággal bíró tartomány az országban.

Tájékoztatása szerint elsősorban a kétoldalú energetikai együttműködés elmélyítésének lehetőségeiről folytatott egyeztetéseket, többek között Stephen Lecce Ontario tartomány energiaügyekért és bányászatért felelős miniszterével is tárgyalt.

"Itt a nukleáris technológiákról van legelsősorban is szó, hiszen olyan technológiákat, olyan új innovációkat dolgoztak ki, amelyek egyedülállóak a maguk nemében a világon, és Magyarország számára - mint olyan állam számára, amelyik a nukleáris energiában komoly jövőt lát, és hazánkat a nukleáris energiához kívánja kötni minél nagyobb mértékben - ezek rendkívül figyelemreméltóak" - hangsúlyozta.

Magyar Levente aláhúzta, hogy a felek folytatni fogják a tárgyalásokat arról, hogy milyen konkrét projekteket tudnak a következő időszakban közösen megvalósítani.

"Magyarországnak stratégiai érdeke, hogy Kanadával minél szorosabban együttműködjön, hiszen ez a világ második legnagyobb területű állama Oroszország után, hatalmas kiaknázatlan nyersanyagkinccsel és olyan energetikai potenciállal, amilyennel gyakorlatilag a világon ma senki más nem rendelkezik" - emelte ki.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com