Magyar Lízingszövetség: több mint 4 ezer nagycsalád vett autót lízingszerződéssel

Több mint 15 ezer nagycsalád vett már autót kormányzati támogatással, közülük több mint 4 ezren lízingszerződéssel - közölte a Magyar Lízingszövetség az MTI-vel szerdán.A csaknem egy éve kezdődött program majdnem 28 ezer kérelmet fogadott. Az állami hozzájárulás összege elérte a 35 milliárd forintot, a lízingfinanszírozásoké a 11,5 milliárd forintot, vagyis az autónkénti átlag a kormányzati támogatással együtt csaknem 3 millió forint - írták.

A lízingszövetség az állam, a lízingcégek és az autópiaci szereplők sikeres együttműködéseként értékelte az adatokat.

    
Thomka Ferenc, a szervezet elnökségi tagja kifejtette, hogy a nagycsaládosok 4841 lízingfinanszírozási kérelméből 4438-at hagytak jóvá a lízingtársaságok. A jóváhagyott kérelmek a következő hetekben jutnak el a szerződéskötésig - tette hozzá. A Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségének (Gémosz) elsősorban a belföldi autópark megújulása miatt üdvözli a programot. Gablini Gábor elnök azt is kiemelte, hogy támogatás hatására megugrott a hétüléses autók iránti kereslet, hiszen 2020 első hat hónapjában 8 ezer darab talált gazdára, vagyis tizenkétszer annyi, mint 2019 első felében.


A legnépszerűbbek a Dacia Lodgy, illetve az Opel Combo, a Skoda Kodiaq, a VW Touran, a Peugeot Rifter, a Citroën Belingo. A közlemény szerint az Emberi Erőforrások Minisztériumának családpolitikáért felelős helyettes államtitkára is elégedett az eredménnyel. Beneda Attila szerint a program a várakozásoknál is sikeresebb volt az első évben, a 2021-es költségvetés pedig újabb 15 milliárd forinttal járulhat hozzá a nagycsaládosok autóvásárlásához.     


A legalább három gyereket nevelő családok tavaly július óta kérhetnek autóvásárlási támogatást. A támogatás összege az autó bruttó vételárának 50 százaléka, de legfeljebb 2,5 millió forint.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com