Magyar Nemzet: Magyarországra ömlenek a beruházások, a gazdaság jól áll az uniós összevetésben

Magyarországra ömlenek a beruházások, hazánk gazdasága igen jól áll uniós összevetésben - írta pénteken a Magyar Nemzet.A lap cikke szerint napjaink közéleti vitáiban egyre gyakrabban kerül elő témaként a magyar gazdaság állapota, a nyilvánosságban megannyi vélemény megjelenik, ezek helyett azonban érdemes a legfontosabb folyamatokat bemutató európai uniós adatokat megvizsgálni.


Úgy folytatták, hogy az Eurostat számba veszi az unió mind a 27 tagállamának adatait, ezek alapján pedig világos a helyzet: a magyar gazdaság európai összevetésben is elég jól áll. Kifejtették, hogy tavaly, vagyis 2023-ban a GDP több mint 26 százalékát, egészen pontosan 26,3 százalékát tették ki idehaza a beruházások.

"Az érték önmagában is robosztus, különösen a többi uniós országéhoz viszonyítva" - jegyezték meg.


A tagállamok átlagos rátája ugyanis nem érte el a 22 százalékot, 21,8 százalékon állt meg, Magyarország mutatójánál összesen három állam, Észtország, Csehország és Románia büszkélkedhetett jobb adattal, vagyis éppen csak "lemaradtunk a dobogóról". Mindezt úgy, hogy például a német, az olasz és a spanyol ráta még az uniós átlagot sem érte el, de hazánk "rávert a régiós államok többségére", így Ausztriára, Lengyelországra és Szlovákiára is - tették hozzá.


A magyar beruházási ráta az idei első hat hónapban is magas volt, így az uniós összevetésben is előkelő helyen található: "a beruházások a GDP arányában, 2024 első felében, megközelítették itthon a 23 százalékot, ami ismét az EU-s lista első felében, a nyolcadik pozícióban helyezte el ezügyben hazánkat. Az uniós átlagot idén is bőven lehagyja a magyar mutató, az ugyanis 21 százalék alatt maradt" - írták.


Az első három helyezett kiléte tavalyról idénre nem változott, rajtuk kívül térségünkből Ausztria és Horvátország tudott csak még elénk kerülni - igaz, utóbbi csupán egy paraszthajszállal - fűzték hozzá. Arról, hogy kik ruháznak be Magyarországon a legnagyobb mértékben, a lap Orbán Viktor miniszterelnök szavait idézte: "huszonöt milliárd eurónyi vagyont tettek le a németek, nevezzük ezt működő tőkének.


Kilencmilliárdot tettek le az amerikaiak, és kilencmilliárdot a kínaiak, és utána jönnek a dél-koreaiak. Jó állapotba vagyunk, jó irányban vagyunk" - fogalmazott a miniszterelnök, majd azt mondta: "arra kell törekedni, hogy más mellett beruházási semlegesség is legyen. Nyugatról és keletről is kellenek a beruházások, és kellenek a beruházási források" - idézte a kormányfőt a lap.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com