Magyar szakember lett a Mastercard kártyaelfogadásért felelős vezetője

Magyar szakembert, Gauder Milánt nevezték ki a Mastercard globális kártyaelfogadásért felelős vezetőjének - közölte a nemzetközi cég szerdán az MTI-vel.A magyar szakember felel ezután a fizetéstechnológiai cég online és fizikai elfogadású termékeiért. Feladatai közé tartozik a fizikai és online kártyaelfogadás bővítése és fejlesztése, ideértve többek között az olyan újgenerációs megoldásokat, mint a softPOS (a mobiltelefon kártyaterminálként való használata), a tokenizáció, a Click to Pay, vagy a feltörekvő piacok fizetési struktúrájának fejlesztése, mint a QR kódos fizetés.

Gauder Milán 2008-tól a Mastercard Magyarországért felelős igazgatója volt. 2010-től a kelet-közép-európai regionális vezetői feladatokat is ellátta. 2014-től a közel-keleti és afrikai régió regionális igazgatója. 2017-től londoni székhellyel irányította a Mastercard tanácsadói és fizetésbiztonsági részlegét Európában, 2019-től pedig ő vezette a Mastercard teljes európai termékfejlesztési és innovációs részlegét.
    

A legutóbbi gyorsjelentés szerint a tavalyi harmadik negyedévben az elemzők által vártnál jobban csökkent a Mastercard nyeresége és bevétele, mivel a koronavírus-járvány okozta gazdasági visszaesés hatására a fogyasztók kevesebbet költöttek hitel- és betéti kártyáikkal. A kártyakibocsátó cég az egy évvel korábbinál 14 százalékkal kisebb, 3,837 milliárd dollár bevételt ért el tavaly július-szeptemberben. Adózott eredménye csaknem 29 százalékkal, 1,5 milliárd dollárra, részvényenként 1,51 dollárra esett az egy évvel korábbi 2,1 milliárd dollárról, részvényarányosan 2,07 dollárról.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com