Magyar technológiával épül szennyvíztisztító-telep és épülhetnek készházak Ghánában

Magyar technológiával épül szennyvíztisztító-telep és épülhetnek készházak Ghánában. Erről Joó István, a külgazdasági és külügyminisztérium helyettes államtitkára számolt be kedden telefonon a ghánai fővárosból az MTI-nek.A nyugat-afrikai ország második legnagyobb városában, a mintegy kétmillió lakosú Kumasiban tették le hétfőn egy 10 millió euró értékű szennyvíztisztító-komplexum alapkövét. Fekete-Afrikában ez az első vízgazdálkodási projekt, amelyet az Eximbank finanszíroz.

A telepet a Pureco Kft. tervezte és építi meg. Ez jelentős siker Magyarország számára, mert a ghánai befektetők meglehetősen erős versenyben választottak végül magyar technológiát - mondta Joó István.

    
Az üzem több mint 100 ezer ember életminőségének javításához fog hozzájárulni 2020 közepétől, és a cég tárgyalásokat kezdett a ghánai féllel további szennyvíztisztító-telepek építéséről - tette hozzá a helyettes államtitkár. Afrikának, és így Ghánának is az egyik legsúlyosabb gondja a lakhatás megoldása, mert ez nagymértékben befolyásolja az itt élő emberek életminőségét, végső soron pedig azt, hogy itt helyben keresnek-e megélhetést, boldogulást vagy távol hazájuktól. A mintegy 30 milliós országnak a következő években közel kétmillió lakást kell felépítenie, ezért van kiemelt jelentősége annak, hogy a fővárosban, Accrában kedden felavatták egy magyar vállalkozás, a Solin Energy Kft. egy készház-technológiával felépített, 150 négyzetméteres lakóegységét - mondta.
    

Ennek a háznak az elemei Magyarországon készültek, és magyar szakemberek itt szerelték össze azokat kevesebb mint 11 nap alatt, ami helyi szakértők és minisztériumi munkatársak szerint rekord a gyorsaságban. A magyar cég 10 ezer lakóegységnek a felépítéséről kezdett most tárgyalásokat a lakásügyi minisztériummal.
    

"Vezető ghánai kormánytisztviselőkkel folytatott megbeszéléseink alapján elmondhatjuk: mindkét cég példája azt mutatja, hogy Fekete-Afrikában óriási az érdeklődés a magyar szakértelem és technológiák iránt, valamint hogy a magyar cégek előtt óriási lehetőségek vannak az itteni mezőgazdaságban, vízgazdálkodásban, feldolgozóiparban, de akár a védelmi iparban is" - szögezte le a helyettes államtitkár.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com