Magyar vízgazdálkodási és városfejlesztési cégek mutatkoztak be Törökországban

Tíz magyar, vízgazdálkodással és városfejlesztési technológiákkal foglalkozó cég kapott bemutatkozási lehetőséget a Nemzeti Kereskedőház (MNK) közreműködésével a törökországi KentExpo-n október 8-11. között.Nemzeti KereskedőházA kereskedőház szombati, az MTI-nek küldött közleményében azt írta, Magyarország partnerországa és díszvendége a világ egyik legnépszerűbb víz- és hulladékgazdálkodási, városfejlesztési kiállításának, amelyen jelentős sikereket értek el a magyar innovatív technológiákat és a versenyképes szaktudást bemutató cégek.

A közlemény szerint Pana Petra, a Külgazdasági és Külügyminisztérium külgazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkára az eseményhez kapcsolódó vízügyi kongresszuson kijelentette: a magyar kormány kész arra, hogy megerősítse gazdasági kapcsolatait Törökországgal úgy, hogy közben az exportképes kis- és középvállalkozások jelenlétét is ösztönzi.

Ennek érdekében az MNK közreműködésével aktív jelenlétre ösztönzi a fenntartható fejlődéssel és a környezetvédelemmel foglalkozó cégeket, valamint lehetőséget teremt a magas hozzáadott értékű termékeket és szolgáltatásokat előállító vállalkozások számára a török exportra - tette hozzá.

Nemzetközi tanulmányok szerint 2050-re a világ lakosságának 70 százaléka városban fog élni, ezért is fontosak az intelligens vízgazdálkodási és városüzemeltetési megoldások - emelte ki Pana Petra. Magyarország nagy hagyományokkal és széleskörű ismeretekkel, fejlett vízi infrastruktúrával rendelkezik a vízkezelés területén, kész ezt a tudást a török igényekhez igazodva megosztani - jelentette ki a helyettes államtitkár.

A Magyar Nemzeti Kereskedőház standján a víz- és szennyvízgazdálkodási megoldások mellett nagy sikerük volt a különböző "smart city" megoldásoknak is, így például az intelligens mérési, irányítástechnikai és megfigyelőrendszereknek, a magyar innovatív tudástechnológiának - áll a közleményben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com