Magyarország csatlakozott az uniós Mesterséges Intelligencia Nyilatkozathoz

Magyarország csatlakozott az uniós Mesterséges Intelligencia Nyilatkozathoz, a Digital Day rendezvényen április 10-én több uniós ország képviselőivel együtt Pálinkás József, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) elnöke írta alá Brüsszelben Magyarország csatlakozását az EU mesterséges intelligencia együttműködéséhez.Az NKFIH keddi, MTI-nek küldött közleménye szerint a tagországok koordináltan lépnek fel a mesterséges intelligencia kutatása, alkalmazása, jogi szabályozása érdekében. A nyilatkozathoz kapcsolódva a visegrádi tagországok külön állásfoglalást is közzétettek, hangsúlyozva, hogy a területet érintő fejlesztéseket, együttműködéseket célzottan ösztönzik a jövőben.


    
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és innovációs Hivatal már 2018 januárjában közzétette a mesterséges intelligenciához kapcsolódó kutatásokat támogató, egymilliárd forintos keretösszegű tematikus felhívást, amely céljaiban és időzítésében is jól illeszkedik a kezdeményezéshez - írták. A mesterséges intelligencia kutatása több olyan tudományterületen, így a matematika, a robottechnológia, valamint a gépi tanulás szakterületén igényel nemzetközileg versenyképes tudást és kutatói hátteret, amelyeken több magyar kutatói műhely a nemzetközi élvonalba sorolható - mondta Pálinkás József a közlemény szerint.


Hozzátette: a Nemzeti Kiválósági Program tematikus alprogramja és a most aláírt kezdeményezés új perspektívákat nyitnak a kutatási témában erős kutatócsoportok és a kapcsolódó ipari-kutatóhelyi együttműködések számára megnyíló célzott uniós pályázatokban is. A brüsszeli tanácskozáson a mesterséges intelligencia technológiai, jogi, etikai kérdései és társadalmi hatásai is nagy hangsúlyt kaptak, kiemelve az oktatás jelentőségét. A Digital Day rendezvényen aláírt másik, úgynevezett Innovációs Radar kezdeményezés az uniós kutatás-fejlesztési és innovációs közösség tagjai  kutatási eredményeinek elemzését, európai hasznosításának ösztönzését célozza - ismertette az NKFIH elnöke.
    

A tájékoztatás szerint a nyilatkozat aláírói vállalják, hogy nemzeti programok keretében támogatják a mesterséges intelligencia területén a kutatást és a technológiák bevezetését; hozzájárulnak a nyílt adatok hozzáférhetőségének javításához, amelyek a mesterséges intelligencia hatékony működéséhez szükségesek; támogatják az európai mesterséges intelligencia szövetség létrehozását, és ösztönzik a tagállami szereplők bekapcsolódását.
    

Az NKFIH közölte: a mesterséges intelligencia kutatására az Európai Bizottság már most évi 200 millió eurót fordít a Horizont 2020 innovációs keretprogram részeként. A Bizottság 2018 áprilisában várhatóan bejelenti átfogó mesterséges intelligencia stratégiáját, melyben javaslatot tesznek majd a 2020 utáni keretprogramban a témára fordítandó költségvetésre is. A mesterséges intelligencia területén jelenleg is nyitott egy közvetlenül Brüsszelben megpályázható, célzott pályázati felhívás 2018. áprilisi határidővel, 20 millió euró forrással.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com