Magyarország legígéretesebb kulturális úti célját keresi a Magyar Turizmus Zrt.

Mártonné Máthé Kinga, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) aktív turizmusért felelős igazgatója kedden Budapesten sajtótájékoztatón elmondta: a nemzeti marketingszervezet 50 százalékos uniós támogatást nyert el a pályázat lebonyolítására, 23 700 eurót.

Hozzátette, májusban az ország turisztikai régióiban vidéki roadshow indul, az információs napokon tájékoztatják a lehetséges pályázókat, és megjegyezte, hogy több tucat pályázatra számítanak. A pályázók felét bejelentés nélkül, személyesen, próbavásárlással is tesztelik a bíráló bizottság tagjai - ismertette. A nyeremény 2 millió forint marketingtámogatás lesz a győztesnek.



A nyertes részt vesz a 2018. évi Európai Turizmus Fórumon, ahol a többi európai tagállam díjazottjával együtt átveszi a Kíváló Európai Desztináció díjat. Eddig hét magyarországi térség nyerte el a címet, az Őrség, Hortobágy, Mecsek, Kaposvár és a Zselic vidéke, Tisza-tó, Írottkő Natúrpark, és a Mecsek Zöld út. Kiemelte: a pályázati feltételek között szerepel, hogy már legalább két éve létező helyi, kézzelfogható kulturális értékekre épülő speciális turisztikai kínálatot kell bemutatnia, amely lehet a kulturális-történelmi örökség, vagy a kortárs kultúra része, mint például a hagyományos történelmi vagy régészeti emlékművek, helyszínek, ipari létesítmények, múzeumok, színházak. Kizárólag olyan térségi összefogások pályázhatnak, amelynek tagja legalább három önkormányzat, három turisztikai szolgáltató, és egy turizmushoz vagy kultúrához kapcsolódó turisztikai szervezet.

Az idei verseny témája a kulturális turizmus, a projekt címe: Vidéki múzsa kerestetik, azaz "Műemlékek, Úti célok, Zseniális Attrakciók". Kitért arra is, hogy a pályázattal a turizmus szezonalitását és a területi koncentrációját is szeretnék oldani, a pályázatoknak ezért négy évszakos komplett úti csomagot is tartalmaznia kell. Az eden.itthon.hu honlapon minden pályázattal kapcsolatos információ megtalálható.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com