Magyarország nem fizet az IMF-nek

Orbán Viktor kijelentése alapján Magyarország nem fizet az IMF-nek. A miniszterelnök annak kapcsán tette meg nyilatkozatát, miszerint az elkövetkezendő néhány napban 200 milliárd eurót kellene összeadnia az uniós tagállamoknak az IMF részére, méghozzá önkéntes alapon.

Erre azért lenne szükség, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) kapacitását növeljék az eurózóna adósságválságának kezeléséhez.

A kormányfő azzal indokolta meg a nemleges választ, mivel az IMF-EU mentőprogramban részt vállaló országoknak nem szükséges fizetniük a washingtoni szervezetnek. Azonban nemcsak Magyarország, hanem a régióban másik két állam is fontolóra vette a fizetés - nem fizetés lehetőségét: Lengyelország, és Csehország.

A hivatalos megfogalmazás szerint az eurózóna országai és a valutaunión kívül helyezkedő tagállamok szintén szabadon élhetnek azzal a lehetőséggel, hogy beszállnak-e a 200 milliárd eurós összeg összegyűjtésébe, vagy sem.

Orbán Viktor: nem fizetünk

A megbeszélés alapján az önkéntes tagállamoknak a döntés meghozatala után tíz nap áll a rendelkezésükre, hogy átutalják az összeget az IMF-nek. Orbán Viktor azt is hozzátette, hogy Magyarország azért nem fog fizetni, mert már részt vesz egy másik ilyen IMF programban, ezért a mostani hozzájárulás nem jelent kötelességet. Hir.ma

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com