Magyarországon 23 százalékkal nőtt a Duna House jutalékvolumene

Magyarországon a franchise ingatlanközvetítői hálózat 2018 negyedik negyedévében 2,1 milliárd forintos jutalékvolument, ezzel 23 százalékos növekedést ért el az előző év azonos időszakához képest - tájékoztatta az előzetes adatokról a Duna House cégcsoport az MTI-t pénteken a negyedéves pénzügyi kimutatások közzététele előtt.A jelentésben a cégcsoport kiemelte: a növekedést elsősorban az árak emelkedése vezérelte, a tranzakciószámokat az egy évvel korábbi szintekre becsülik. A saját irodák is 20 százalék fölötti növekedést értek el az országban - ismertették.

    
A jelentés szerint a közvetített hitelvolumen 15 százalékos éves emelkedéssel 12,9 milliárd forintot ért el tavaly Magyarországon, miközben a teljes cégcsoportban a közvetített hitelvolumen 83 százalékkal növekedett és meghaladta a 34 milliárd forintot. A teljes cégcsoport franchise ingatlanközvetítési tevékenysége 2018. második félévében 19-20 százalékkal növekedett az előző évhez képest, az év utolsó negyedévében 2,5 milliárd forintos jutalékvolument ért el. Az egész évben a hálózati bevételek 10,2 milliárd forintot tettek ki a jelentés szerint.
    

A jelentésben a cégcsoport úgy fogalmazott, hogy a saját irodák összesen 12 százalékkal bővültek az utolsó negyedévben, köszönhetően a magyar irodák erős teljesítményének. Csehországban a jutalékvolumen 3,4 százalékkal csökkent éves szinten 2017. utolsó negyedévéhez képest, Lengyelországban a jutalékvolumenek 0,3 százalékkal növekedtek.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com