Magyarországon is keskenysávú hálózatot épít a Telekom csoport

A fejlesztést a Magyar Telekom anyavállalata, a Deutsche Telekom (DT) jelentette be kedden Barcelonában a Mobil világkongresszuson.

Dévényi István, a Magyar Telekom hozzáférési hálózat és szolgáltatás menedzsment igazgatója szerint anyavállalatuk viszonylag korán bekapcsolódott az 5G világtrendbe, aminek jelenleg az egyik látható jele az NB-IoT.



A technológia a legkülönbözőbb területeken alkalmazható, így például a biztosítók a termőföldekre helyezett szenzorokkal mérik és elemzik a mezőgazdasági termelés esélyeit, az esetleges károkat, ami segít a pontos kármeghatározásban.

Az alacsony adatátviteli sebesség pedig kivételesen hosszú, akár 10 évnyi akkumulátor rendelkezésre állást tesz lehetővé az érzékelők számára, így csökkentve a költségeket - mondta az igazgató magyar újságíróknak kedden Barcelonában.

A DT néhány héten belül képes lesz az ilyen keskenysávú alkalmazásokhoz szükséges hálózati technológia bevezetésére Németországban és Hollandiában A magyar leányvállalat szakemberei a legkülönbözőbb példákat hozták fel a technológia alkalmazására, mint az okosmérés és a magyarországi tesztüzemben lévő okosparkolás, azonban a hálózatfejlesztés pontos költségeiről, a kereskedelmi bevezetés időpontjáról és az új technológia által generált bevételnövekedésről egyelőre nem közöltek pontosabb információt.

Tremmel János mobilhálózatokért felelős igazgató arra a kérdésre, hogy mikor várható az 5G hálózat bevezetése Magyarországon, úgy válaszolt: "folyamatosan fogunk belenőni és belefutni", már az idén is lesznek olyan hálózati képességek, amik 5G-re mutatnak, például az intelligens antennarendszer, ami sokszorosára növeli a hálózat sebességét és kapacitását. 2018-ban már a téli olimpián is várható, hogy a szolgáltatók pre-5G szolgáltatással jelennek majd meg, 2018-2019 között is sok bejelentés várható, amikor a hálózat egy-egy szabványnak megfelel, nehéz lesz megfogni a konkrét bevezetést - jelezte a szakember, hozzátéve, hogy terveik szerint Magyarországon 2020-ban lehetséges a megalapozott bevezetés.

A fejlesztésekhez azonban rengeteg beruházás és egyebek mellett újabb frekvenciák vásárlása szükséges, amihez már elkezdődtek a tárgyalások - mondta.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com